3 BIZONYÍTÉK A TELEPÁTIA LÉTEZÉSÉRE

A telepátia jelensége megosztja az embereket. A tudományos álláspont szerint nem bizonyított létezése, ezért sokan szkeptikusak vele kapcsolatban, pedig néhány kutatás és történelmi tény arra utal, hogy létező dologról van szó

A telepátia két személy között az érzékszervek és hangok használata nélkül létrejövő összeköttetés. A gondolatok és érzések megosztása nem a beszéd vagy a nonverbális kommunikáció segítségével történik, hanem valamilyen más, ismeretlen tudati síkon. A kommunikációban részt vevő személyek ráhangolódnak egymás frekvenciájára. Ilyenkor két ember ugyanabban a pillanatban, egymástól távol ugyanazt gondolja.

A portál megjegyzi, hogy a telepátia létezésének magyarázatát egyelőre nem találják a kutatók, a szkeptikusoknak azonban már a huszadik század egyik legnagyobb pszichológusa, C. G. Jung is azt üzente, hogy felesleges túlzottan belebonyolódniuk szubjektív tudatosságukba. Jung úgy vélte, miközben az ember mindenhatónak érzi magát a természet jelenségeivel szemben, éppen a saját pszichéje működését nem ismeri. Jung szerint a telepátia a kollektív tudattalan segítségével működhet. Ez egy úgynevezett központi tudatalatti csatorna, mely olyan információkat tárol és továbbít, melyek az emberiség múltjával és ezáltal jövőjével is kapcsolatosak lehetnek.

Nem lehet véletlen

Egy brit tudós, Rupert Sheldrake a telepátia létezését vizsgálta. A tudós szerint túl gyakran fordul elő az a jelenség, hogy gondolunk valakire, és az illető hamarosan felhív. Sheldrake szerint ez annyira gyakori, hogy nem lehet véletlen. Kutatása során arra kísérleti alanyait, hogy adják meg négy rokonuk vagy ismerősük nevét és telefonszámát. Később a kutató találomra felhívott egyet a négy közül, és megkérte, hogy telefonáljon az érintett személynek.

A kísérletben részt vevő személytől a telefon csörgésekor megkérdezték, mit gondol, ki keresi. A kísérlet során a válaszok találati arányának 25%-osnak kellett volna lennie – mivel összesen négy nevet adtak meg az alanyok. Ennek ellenére az eredmény azt mutatta, hogy a vizsgálati alanyok 45%-os gyakorisággal meg tudták mondani, ki keresi őket telefonon. A szakember szerint ez kizárja annak eshetőségét, hogy az egész a véletlen műve lenne, így a kutatás eredménye bizonyítja a telepátia létezését. Sheldrake úgy gondolja, hogy ez egy morfogenetikus mező által valósulhat meg, mely a telepátia szempontjából nem különbözik Jung kollektív tudattalanjától.

Különös kapcsolat az ikrek között

Közismert, hogy különösen az egypetéjű ikrek között rendkívül szoros lelki kapcsolat van Gyakran előfordul, hogy telepatikus képességeiket szinte a gondolatolvasás szintjére fejlesztik. Megtörténik, hogy egymástól távol, más városokban élve is megérzik a másik fájdalmát vagy örömét. Ugyanilyen telepatikus kapcsolatra képesek néha az édesanyák is a gyerekeik esetén. A spirituális tanok hívei szerint ennek magyarázata, hogy az energiaadó olyan tudati kapcsolatba lép a másik személlyel, melynek eredményeképpen ez utóbbi aktivizálja rejtett energiáit.

Katonai célokra is használják

Az Egyesült Államok kormánya is alkalmazott úgynevezett távolbalátó embereket a Star-Gate nevű titkos katonai akció során. A telepatikus képességekkel bíró személyek feladata az volt, hogy titkos katonai bázisok helyét határozzák meg a világ másik felén. A program főhadiszállása Marylandben volt. A távolbalátónak ugyanakkor a túszok egészségi állapotára vonatkozó információkkal is szolgálniuk kellett a CIA számára. A telepátia ilyen irányú alkalmazása azt mutatja, hogy a jelenséget érdemes komolyan venni

Forrás:Tudnodkell

Szólj hozzá

Hozzászólás