A HAGYOMÁNYOS TIBETI ORVOSLÁS

A tibeti orvoslás fontos részét képezi a hagyományos kínai orvostudománynak. A hosszú múltra visszatekintő tibeti orvostudomány igen elterjedt a zömében tibetiek által lakott területeken, Tibetben, illetve Qinghai, Sichuan, Gansu tartományban, autonóm területen.

A Tibeti-qinghai fennsíkról származó hagyományos tibeti orvoslás sajátos nemzetiségi, társadalmi és természeti sajátságokat visel magán, egyebek közt a külvilágtól való elzártság és a nagy hideg miatt. A fennsíkon jóval kevesebb a gyógyításhoz alkalmas állat és növény, mint más területeken. Ezen a részen főleg az oxigénhiányt és a hideget tűrő állatokat és növényeket veszik igénybe a gyógyításhoz.
Mivel Tibetben a buddhizmus tana nagyon erősen jelen a társadalomban, így a tibeti orvoslásban is érezhetők a buddhista tanítások.

A tibeti orvoslás elmélete

Hosszú idő alatt alakult ki a hagyományos tibeti orvoslás sajátos elmélete.


Három alaptényező 

A legfontosabb az úgynevezett „Három alaptényező” iskola, amely szerint az emberi testben három fontos tényező található, amely szabályozza az egészséget: a long, a chiba és a peigeng. A három alapvető tényező mellett működik hét másik elem: az élelemből származó táplálék, a vér, az izomzat, a zsiradék, a csontozat, a csontvelő és az ondó. Három ürülék: a vizelet, a széklet és az izzadtság. A három alapvető tényező, hét elem és három ürülék egymásra támaszkodva, kölcsönösen korlátozva, illetve egymást kiegyensúlyozva tartja az emberben a harmonikus állapotot. Ezek közül a három alapvető tényező a döntő.
A három alapvető tényező közül a long adja, biztosítja az ember testműködésének erejét, energiáját. A chiba megfelel az epének vagy a tűznek. Funkciója az ember létét biztosító testmeleg termelése, rendben tartja a gyomor működését, bátorságot és bölcsességet ad. A peigeng nagyjából megfelel a kínai orvoslásban a nyálnak és a folyadékoknak, de a tibeti orvoslás nagyobb funkciót tulajdonít nekik. A tibeti orvoslás szerint a peigeng hangolja össze a test minden szervének működését.

A bonctan és fiziológia

A tibeti hagyományos orvoslásban jobban ismerik az ember testét, a fiziológiát, mint a hagyományos kínai orvoslásban. Tanai szerint létezik öt magtárszerv és hat palotaszerv. Az öt magtárszerv: a szív, a máj, a lép, a tüdő és a vese. A hat palotaszerv: a vastagbél, a vékonybél, a gyomor, a hólyag, az epehólyag és a szívburok. A régi tibeti orvostan az egész emberi testet, illetve annak szerveit úgy képzeli: a szív az uralkodó, aki trónon ül a test közepén, a tüdő mint kancellár és trónörökös a szív két oldalán helyezkedik annak védelmére. A máj és az epe, mint a király feleségei, a szív alatt kapnak helyet, szoros viszonyban. A vese mint gerenda tartja a testet. 

Különleges kezelési módok a tibeti orvoslásban

A gyógyszer bevételéről

Gyógyszerrel való kezelés esetén a tibeti orvosok kisadag anyagot adnak a betegnek a gyógyszer bevételéhet. Így például a lázzal járó betegség esetén a hőcsillapító gyógyszerhez fehér porcukrot, a lehűléstől való megbetegedés esetén a gyógyszerhez a fekete cukrot adnak.
A gyógyszerek bevételében is különböző módszerek léteznek. A szemcsés gyógyszert általában forralt vízzel veszi be a beteg. A lehűléses betegségek esetén meleg vízzel, lázas állapotban beteg pedig hidegvízzel. A komplex kínoktól szenvedő beteg a szemcsés gyógyszert rendszerint langyos vízzel nyeli le.

 


A moxa-égetés

A tibeti orvosok moxibuszció alkalmazásával is kezelik a betegeket. A gyújtott moxa-kúpból keletkezett hővel az orvos az előírásnak megfelelő pontokon (a moxakúp fekete üröm porrá tört leveleiből álló kis halmocska). A gyógyhatású hő a meridiánokon beáramlik a beteg testébe, ennek következtében helyreállítja a harmóniát. A moxa-égetést főleg a lehűlés okozta betegségek kezelésében alkalmazzák, de felhasználják ezt a kezelési módszert a gyomorbetegségek gyógyításában, az elégtelen emésztés, az elmezavar, a feledékenység és az epilepszia esetében is. A hő okozta megbetegedések esetén a betegség utolsó szakaszában, az egészség helyreállásának elősegítéséhez is gyakran igénybe veszik ezt a módszert.

A hánytatás

Az orvos gyógyszerrel készteti a beteget a hányásra, főleg az elégtelen emésztés, és a gyomorrontás ellen, különösen a mérges anyagot kihánytatására. De használják az élősdik: férgek, paraziták ellen is. Oldják vele a köhögéstől keletkezett sleimet, köpetet is. Tiltják a hánytatást a gyenge testalkatú, betegeskedő embereknél, terhes asszonyoknál és gyerekeknél. A mérgező anyag ellen nem jó a módszer, ha a káros szer túl sokáig volt a gyomorban.
 

A borogatás

Gyógyszert kennek a beteg bőrére. A gyógyhatás beszívódik a beteg szerveibe. A tibeti orvosok szerint még a táplálék egy részét is felveszik a szervek a bőrön keresztül. Maga az eljárás egyszerű, ezért igen népszerű Tibetben még most is. Ezzel bőrbetegségeken kívül a gyenge testalkatú betegeket erősítik, a túlságosan erős fáradtságot vezetik le vagy az álmatlanságot enyhítik. A kenőcs főleg gyógyszerrel kevert zsiradékból készül.

A gyógyfürdő

Tibet gazdag gyógyforrásokban. A legelterjedtebb a kénes-, a lúgos-, a timsavas- és szikes fürdő valamint mészkőtartalmú fürdő.
A gyógyfürdő főleg a mozgatószervekre, izomzatra hat a legjobban, de gyógyítanak felforralt gyógyszerrel tömött szövetből készült zsákkal is, amelyet a betegség helyre erősítenek.

-Legendavadasz

Szólj hozzá

Hozzászólás