A NAGY FÖLDRENGÉSEK SZÁMA MEGKÉTSZEREZŐDÖTT 2014-BEN

„Mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.” Lukács 21:11

Aki azt gondolja, hogy a szokásosnál több komoly földrengés volt idén, az helyesen gondolja. Egy új kutatás azt találta, hogy 2014 első negyedévében kétszer annyi nagy földrengés volt, mint 1979 óta az évnek erre a szakaszára mért átlag.

„Egy olyan időszakon vagyunk túl, amely során soha nem látott mértékű földmozgást észleltünk,” mondja a kutatást vezető tudós Tom Parsons, az Amerikai Földtani Szolgálat (USGS) geofizikusa.

Bár a földrengések száma globálisan is emelkedik, ez továbbra is a véletlennek tudható be, mondja Parsons és kutatótársa, Eric Geist, aki szintén az USGS szakembere, a Geofizikai Kutatólevelek nevű tudományos lap június 21-i számában közzétett tanulmányban.


Látva a földrengések kiemelkedően nagy számát 2014 elején, Parsons azt remélte, hogy ennek éppen az ellenkezőjét fogja találni, tehát, hogy egy nagy rengés más nagy rengéseket indít el. Korábbi kutatások azt mutatták, hogy egy rengés által elindított szeizmikus hullámok képesek az egész bolygón átutazni és kisebb rengéseket okozni teljesen máshol.

„Mivel csapatunkat érdekelte, hogy vajon egy földrengés hatással lehet-e más rengésekre globális szinten, szerettük volna megtudni, hogy ezt tapasztaljuk-e jelenleg. Azt vártam, hogy olyan bizonyítékokat találunk, amelyeket nem lehet a véletlen számlájára írni,” nyilatkozta Parsons a Live Science-nek egy email interjúban.

Az új tanulmány nem az első alkalom, hogy a kutatók nem tudtak idő vagy térbeli kapcsolatot találni a rengések között. Arra több esetben is fény derült, hogy egy komoly, 8-as, 9-es erősségű rengés több kisebb földmozgást váltott ki, de még soha senki nem tudta bebizonyítani, hogy egy nagy földrengés egy másik nagy rengés kiváltója lett volna.

A nagy földrengések közötti statisztikai összefüggések felfedezése mutatna ebbe az irányba, azonban az elmúlt időszak földrengésvihara ellenére a világban tapasztalt nagy rengések előfordulása továbbra is a véletlennek tudható be az új tanulmány szerint.


A nagynak számító, 7-es erősséget meghaladó földrengések gyakorisága 1979 óta átlag 10 rengés volt évente. 1992-ben ez 12,5-re, majd 2010-ben 16,7-re emelkedett, ami 65 százalékos növekedés 1979-hez képest. Ez a növekedés gyorsult fel 2014 első negyedében.

Parsons szerint a földrengések számának növekedése egy érme feldobásához hasonlítható statisztikailag. Időnként többször egymás után fej vagy írás jön ki, de a folyamat akkor is véletlenszerű.

„A lényeg, hogy nem tudjuk bizonyítani, hogy amit 2014 elején vagy 2010 óta látunk az nem csupán hat „írás” egymás után,” mondta.

A statisztikai adatok ettől függetlenül nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a nagy rengések kiválthatnak egy másik komoly rengést egy egészen távoli helyszínen is. Elképzelhető, hogy a kutatók egyszerűen csak nem rendelkeznek elég adattal ahhoz, hogy megértsék az ilyenfajta globális „kommunikációt”, mondta Parsons.

Ettől függetlenül a kutatók azt találták, hogy az 5,6-os földrengések többnyire csoportokban érkeznek globális szinten, ami arra enged következtetni, hogy az ilyen erősségű rengésekre nagyobb hatással van a többi földmozgás, amit korábbi kutatások is megerősítenek.

Például a pusztító erejű japán és szumátrai 9-es rengések után az 5-ös erősségű földrengések száma távoli területeken, akár 1000 kilométer távolságban is megugrott.-Legendavadasz

Szólj hozzá

Hozzászólás