Ferenc pápa lehetővé tette azt, hogy a gyóntató papok feloldozzák az abortuszon átesett nőket.

  • Googleplus
  • Youtube

A katolikus egyházfő Rino Fisichella érseknek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének írt levelében a jelenkor súlyos problémái között említette az élet tisztelete tekintetében megváltozott viszonyokat.

Azt mondta, hogy sokat felületesen kezelik az abortuszt, én nincsenek tisztában azzal, hogy milyen súlyos is az. Sokan azonban traumaként élik meg, és csak azért folyamodnak az abortuszhoz, mert úgy érzik, hogy nincs más kiút, és lehet hogy oka van annak hogy elvetették a gyereküket.

A Pápa pontosan ezért engedélyezte azt, hogy az abortuszon átesett nők, feloldozást kaphassanak.

"Tisztában vagyok azzal, milyen nyomás késztette őket erre a döntésre. Tudom, hogy ez egy egzisztenciális és erkölcsi megpróbáltatás" Ezt írta a Pápa a levelében, amit a Vatikán kedden hozott nyilvánosságra.

A pápa szerint Isten megbocsátását nem lehet megtagadni attól, aki bűnbánatot tanúsított, különösen akkor, ha tiszta szívvel megbánja amit tett.

Ez okból is döntött Ferenc pápa úgy, hogy a papok belátására bízza a jubileumi év idején, hogy feloldozzák azokat a szívből bűnbocsánatot kérőket, akik elkövették az abortusz bűnét.

Az egyház szerint hatalmas bűn az abortusz, és kiközösítés vár azokra akik átestek az abortuszon. Ezen kiközösítés alól eddig csak magas rangú egyházi méltóság oldozhatott fel, akkor, ha a vétkesek bűnüket őszintén megbánták, és erősen megfogadták, hogy azt többé nem követik el.

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

  • Googleplus
  • Youtube

Szólj hozzá

Hozzászólás