APOLLO 20 AZ ELTITKOLT KÜLDETÉS?

Korábban kiszivárgott hírek szerint 1976-ban az Apollo-20 program keretében titkos amerikai-szovjet Hold-misszióra került sor egy gigantikus, lezuhant földönkívüli űrhajó feltárása céljából.Az expedíció állítólag sikerrel zárult, és nem csak az idegen űrhajót sikerült megtalálni, hanem egy földönkívüli nő meglepően jó állapotban maradt holttestére is rábukkantak az űrhajósok.


Mindez valóban hihetetlennek tűnik, már csak azért is, mert az Apollo-program hivatalosan csak 17 küldetésből állt, és valljuk meg őszintén, meglehetősen merész állítás, hogy egy idegen űrhajó heverne a Hold felszínén a kiváló Magyar matematikus, fizikus és csillagászról, Izsák Imre Gyuláról elnevezett Izsak-D kráter közelében. Ráadásul egy Hold-misszió sikere nem csak három űrhajós szakértelmén, hanem a több száz fős földi kiszolgáló személyzet összehangolt munkáján múlik. Miként lehetett volna ezt titokban tartani?
 
A történetet nyilvánosságra hozó, a Légierő egyik volt specialistája, a Bell Laboratories korábbi alkalmazottja, a ma Ruandában élő 80 éves William Rutledge szerint egyszerűen. A misszió ugyanis 1976 augusztusában a Légierő és nem a NASA titkos űrküldetése volt.

 

Rutledge 2007 áprilisa óta tárja nyilvánosság elé fotókból, videófelvételekből álló különös bizonyítékait.

E dokumentumok szerint az 1971 júliusában indított Apollo-15 holdra szállása során az űrhajósok (D. R. Scott, A. M. Worden és J. Irwin) több felvételt is készítettek az Izsak-D kráter térségéről, amelyek némelyikén egy hatalmas objektumot fedeztek fel, félig egy kisebb kráter oldalába fúródva. A felfedezést követően, 1972. május 24-én az Egyesült Államok akkori elnöke, Richard Nixon Moszkvában a hidegháború kellős közepén aláírta a közös szovjet-amerikai űregyezményt, amely lehetővé tette nem csak a Szojuz-Apollo-küldetést, hanem a későbbi titkos szovjet-amerikai holdra szállást is.

Tény, hogy ezt követően az Apollo-küldetéseket szinte azonnal leállították és így hivatalosan az Apollo-17 űrhajósai voltak az utolsók, akik 1972 decemberében a Holdra léphettek. Ezzel párhuzamosan megkezdődtek a Szojuz-Apollo program előkészületei, annyira gyorsan, hogy 1973-ban, Párizsban már be is mutatták a küldetés résztvevőit, akik Houstonban és Csillagvárosban csiszolódtak össze, természetesen megtanulva egymás nyelvét is.

Mint ismeretes, a Szojuz-Apollo program sikeresen lezajlott, ám Rutledge szerint ezzel nem ért véget az együttműködés a két fél között, és az eredetileg valóban 20 küldetésre tervezett Apollo-missziók folytatódtak. Az Űrhajózási Lexikon (1984) magyar szerkesztői ugyan megemlítik az Apollo-21-et is. (Húszat a holdraszálláshoz, egyet pedig a Szojuz-Apollo misszióhoz. Ellenben a Szojuz-Apollo program ismertetésénél nem említik, hogy a küldetésben az Apollo-18 vett részt, csak mint Apollo-űrhajót emlegetik az amerikai űrhajót).

Az Apollo-programok tehát nem álltak le, hanem a NASA-tól átvette azokat az Amerikai Légierő, és így az Apollo-19, illetve az Apollo-20 űrhajókat a floridai Kennedy Űrközpont helyett a kaliforniai Vandenberg Légibázisról indították. A cél egyértelműen az Izsak-D kráter közelében található űrhajó felderítése volt. (állítólag 3500 méteres az űrhajó)

 


Az Apollo-19 legénysége azonban 1976 tavaszán, a földi kiképzés során halálos balesetet szenvedett. Az űrhajósok közül két nevet emlegetnek. Az egyikük a titokzatos Stephanie Ellis (1946-1976) aki az első amerikai űrhajósnő lett volna (a megtisztelő címet végül 1983 júniusában a Challanger hetedik küldetésének (STS-7) specialistája, Sally K. Ride kapta meg) míg orosz részről Alekszej Vasziljevics Szorokin (1931-1976) neve vált ismertté, aki valóban űrhajós volt (bár Űrhajózási Lexikon meg sem említi), ráadásul valóban ez idő tájt vesztette életét. A hold-komp pilótáját, az Apollo-20 missziójához eredetileg kijelölt Jack Robert Lousma-t, aki az amerikai tengerészgyalogság ezredese volt, azonban a légierő lecserélte egy küldetés-specialistára, így Lousma 1973 szeptemberében eljuthatott az űrbe a Skylab-3 személyzetének tagjaként. Az Apollo-19 űrhajó ekkor még a NASA tulajdonában volt, és felhasználták a Skylab programhoz.

 

A sikeres Küldetésre végül 1976 augusztusában került sor, amikor az Apollo-20 legénysége, egy orosz és két amerikai űrhajós, augusztus 16-án leszállt a Holdra. A legénység tagjai: John L. Swigert, Jr. (1931-1982) az Apollo-13 korábbi űrhajósa, William Rutletge, az USAF küldetés-specialistája, valamint Alekszej Arhipovics Leonov szovjet űrhajós. 144 órás holdi tartózkodásuk során beüzemelték az állítólag a Luna-24 által titokban oda szállított szovjet holdjárót, amely később is folytatta a kutatásokat illetve a magyar Pavlics Ferenc által tervezett holdautó utolsó példányán közlekedve felmérték az idegen űrhajót. Felfedezték az annak roncsaiból épített várost, illetve megtalálták egy E.B.E. Mona Lisa-nak elnevezett földönkívüli űrhajósnő holttestét, amelyet visszaszállítottak a Földre tudományos vizsgálatok céljából. Minderről a világhálón tucatnyi kép, számtalan fórum, amelyeken rendre fellángol a vita a felvételek hitelességéről.

Mivel közismert, hogy az Apollo-űrhajókat, a holdkompot, a műszaki és parancsnoki egységeket, a 111 méteres Saturn V rakétákat és a Pavlovics tervezte öt holdautót (Apollo-15-20) évekkel korábban elkezdték legyártani és összeállítani, ezekkel valamilyen szinten el kellene tehát tudni számolni. Aki azonban beleveti magát az Apollo-űrhajók leltárába, furcsa ellentmondásokra bukkanhat, és rá kell jönnie arra, hogy valami valóban nem stimmel az Apollo-missziók körül, s a megoldást talán épp az Apollo-20 eltitkolt küldetése jelentheti.

 

Szólj hozzá

Hozzászólás