AZ ELMÉNKKEL IS TUDUNK IZMOT ÉPÍTENI

A Harvard Medical School egyik 1994-es kísérletében önkénteseknek egy ötujjas kombinációból álló dallamot kellett újra meg újra lejátszaniuk a zongorán.

A kombináció a következő volt: hüvelykujj, mutatóujj, középső ujj, gyűrűsujj, kisujj, gyűrűsujj, középső ujj, mutatóujj, hüvelykujj. Mindezt napi két órán át kellett gyakorolniuk, öt egymást követő napon. Önkéntesek egy másik csoportja pusztán elképzelte, hogy ugyanezeket a hangokat ugyanígy lejátssza, szintén napi két órában, öt napon át, miközben azt is elképzelték, hogy hallják a hangokat.

Az ötödik nap végén megvizsgálták az önkéntesek agyi térképét. Mint ahogy az várható volt, a hangokat lejátszó önkénteseknél az ujjakat irányító agyi térkép mérete megnöve­kedett, de ugyanez történt azoknál is, akik csak elképzelték, hogy lejátsszák a hangokat – mégpedig, bámulatos módon, ugyanakkora mértékben.

És nem csak az agy aktiválódik. Mivel az idegek összekötik az agyat az izmokkal, az izmok is megerősödnek, ha arra gon­dolunk, hogy használjuk őket. A clevelandi Lerner Kutató­központ orvosbiológiai mérnöki részlegének kutatói 2004-ben jelentős erőnövekedést mutattak ki elképzelt testmozgás hatá­sára. A kísérletben 13 önkéntes vett részt. Néhányan közülük a kisujjukat edzették, míg mások csupán elképzelték, hogy edzenek. Minden edzés során az önkéntesek 15 ujjhajlítást vé­geztek – a valóságban vagy képzeletben -, majd 20 másod­perces pihenés következett, és ezt 15 percen át folytatták, heti 5 napon, összesen 12 héten keresztül. A 12 hét leteltével a tu­dósok megmérték a résztvevők kisujjának erejét. Ahogyan vár­ható volt, a valós edzést végző önkéntesek kisujja megerő­södött; izomerejük 53 százalékkal nőtt. Hihetetlen módon azonban a képzeletbeli edzést végző csoporttagok kisujjának ereje is nőtt, mégpedig 35 százalékkal, jóllehet „kisujjukat se mozdították”.


Ismerek egy fiatal sportolót, egy Thomas nevű rövidtávfu­tót, akinek meg kellett műteni a vállát, és orvosai azt tanácsol­ták, hogy hagyja ki az edzést a teljes szezonban. O azonban nem akarta elveszíteni az izmai erejét, ezért képzeletben lejárt az edzőterembe, és súlyzózott, mintha tényleg ott lenne. Nem csak a sérülésből gyógyult fel a vártnál jóval hamarabb, de ami­kor visszatért a pályára, szinte ugyanolyan gyors és erős volt, mint az operáció előtt. Fejlődése is gyors volt. Hamarosan (életében először) a nemzetközi mezőnyben képviselhette ha­záját, Skóciát.

A legutóbbi kísérletek azt is bebizonyították, hogy ha azt képzeljük el, hogy nehéz súlyokat emelgetünk, az agy és az iz­mok jobban erősödnek, mint ha könnyebb súlyok emelgetését vizualizáljuk. A Lyoni Egyetem kutatói 2007-ben számoltak be arról a kísérletről, amelyben 30 önkéntes emelgetett való­ságban vagy képzeletben különböző méretű súlyzókat. A kuta­tók megfigyelték, hogy az izmok mindig az önkéntes által el­képzelt súlynak megfelelő mértékben aktiválódtak. Ha például az illető azt gondolta, hogy nehéz súlyzókat emelget, akkor iz­mai nagyobb mértékben aktiválódtak, mint amikor azt képzel­te, hogy kisebb súlyokkal gyakorol.

A sportolók már régóta tisztában vannak a vizualizáció iz­mokra gyakorolt hatásával. Gyakran az dönti el, hogy valaki névtelen marad, vagy bajnok lesz belőle, hogy mennyire képes elképzelni, hogy csúcsteljesítményt nyújt. Ma már tudomá­nyosan igazolt tény, hogy a vizualizáció serkenti az agyat, az agy pedig serkenti az izmokat. Ez tény!

Én magam is távolugró voltam valaha, és gyakran cikiztek azért, hogy milyen gyakran képzelem el magam ugrás közben. Pedig működött a dolog, hiszen mindössze kéthavi formális edzést követően bejutottam az 1996-os skót bajnokság döntő­jébe, amelynek magas színvonalát jelzi, hogy ott dőlt el, ki in­dulhat az olimpián Nagy-Britannia színeiben.


Ma már tudjuk, milyen jótékony hatása van a vizualizációnak. Sokszor elgon­dolkodom, milyen eredményeket érhettem volna el, ha ugyan­olyan intenzíven folytatom az edzést, de az edzői munka job­ban érdekelt, mint a versenyzés, ezért a következő évadban már edzőként kezdtem tevékenykedni.

Ha elképzeljük, hogy messzire ugrunk vagy gyorsan futunk, izmaink fejlődésnek indulnak, hogy meg tudjanak felelni el­képzelésünknek. Ha azonban – képletesen szólva – még ma­gasabbra helyezzük a lécet, és azt képzeljük magunk elé rend­szeresen, hogy világrekordot ugrunk vagy futunk, akkor az iz­maink ebben az irányban fejlődnek tovább.

A BBC 2008 júliusában egy egyórás dokumentumfilmet sugárzott, amelyben Colin Jackson, a 110 méteres gátfutás egykori világcsúcstartója is szerepelt. Colin vérét a Glasgow-i  Egyetemen genetikai elemzésnek vetették alá, és kiderült, hogy genetikai felépítése nem különösebben előnyös, izom­rostjai vizsgálatakor azonban megállapították, hogy szuper­gyors izomrostjainak aránya rendkívül nagy. Ha csupán a ge­netikát tekintjük, Colinnak nem fejlődhettek volna ki ilyen nagy arányban ezek az izomrostjai. Izmai fejlődésében valószí­nűleg jelentős szerepet játszott az elszántsága, hogy mindig a legjobb legyen.

Ha egy sportoló rendszeresen elképzeli, hogy világrekordot fut, vizualizálja a mozdulatokat, amint kellő sebességgel mo­zog, akkor izmai másként stimulálódnak és máshogyan fejlőd­nek, mint ha például azt képzelné el, hogy részt vesz egy helyi bajnokságon. Fontos, hogy mire összpontosítunk.




Forrás:Rejtelyekszigete

Szólj hozzá

Hozzászólás