AZ EMBERISÉG SÖTÉT TITKA

  • Googleplus
  • Youtube

Sötét titok? Ne tévesszen meg senkit a cím. Hamarosan kiderül, hogy mit rejt a „sötét” szó.

 

Az utóbbi évtizedekben a kutatók szorgalmának és a szerencsének köszönhetően a föld alól, és a tengerek mélyéről egyre több meghökkentő, és első látásra megmagyarázhatatlan lelet kerül elő. Ezekről a leletekről első ránézésre is látszik, hogy nem természetes eredetűek, így csak egy magyarázat lehet a létezésükre: értelmes lények korai munkái.

A különleges leletek vizsgálata során, a kormeghatározási folyamat eredményeként kiderül az is, hogy jó részük legalább 10.000 éves, de akadnak ennél sokkal korábbi leletek is.

Most is egy ilyen érdekes leletről lesz szó.

 

1973-ban, Nagyenyeden egy olyan alumínium lelet került elő, melyről tisztán látszik, hogy nem természetes eredetű. A leletet tíz méter mélyen, a talajszint alatt találták a megkövesedett homokrétegben.

A kolozsvári múzeum két speciálisan képzett szakembert küldött az ásatási területre azzal a céllal, hogy a furcsa leletet elszállítsák.

A kutatókat akkor érte a meglepetés, amikor megszületett a kormeghatározás, és az összetétel-analízis eredménye.

Mindkettő megdöbbentő adatokkal szolgát. A kormeghatározás szerint ez az alumínium tárgy 10.000 éves, az összetétele pedig 90 % – ban alumínium, a többi alkotó elemeket pedig ötvöző, és adalék anyagok alkotják.

Az eredmények annyira megdöbbentették a kutatókat, hogy azt hitték, a kormeghatározást végző műszer elromlott, ezért a kormeghatározást és az összetétel-analízist is többször, és egymástól független laboratóriumokban ismételtették meg.

Az eredmények megérkeztek Kolozsvárról, Bukarestből, és egy Svájci kohászati laboratóriumból is. Ezekből kiderült, hogy mindhárom laboratórium ugyanarra az eredményre jutott, és megerősítették az első eredmény helyességét.

Tehát kétséget kizáróan megállapítható, hogy a tíz méter mélyen, a megkövesedett homokrétegben talált alumínium tárgy 10.000 éves, nem természetes eredetű (értelmes lények által szándékosan megmunkált) szerszám.

A technológiai és kohászati ismeretünk révén azt biztosan tudjuk, hogy az emberiség ilyen tisztaságban alumíniumot mindössze 190 éve képes előállítani. Tehát elvileg ennek a tárgynak nem szabadna léteznie.

Ezek után joggal adódnak a kérdések: milyen célt szolgálhatott ez a szerszám (vagy alkatrész), ki készíthette 10.000 évvel korábban, és hogy kerülhetett oda, ahol végül megtalálták?

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.netextra.hu/newsletter/

Többen is azon a véleményen vannak, hogy vagy az előző emberiség egyik rég eltemetett hagyatéka lehet, vagy pedig egy idegen civilizáció látogatásának nyoma.

Bár sokaknak az a céljuk, hogy az emberiség ne szerezzen tudomást az ilyen, és ehhez hasonló leletekről, mégis egyre több kutató szivárogtat ki fotókat és dokumentumokat a világ különböző pontjain zajló titkos ásatásokról.

Te hiszel az idegen (földön kívüli) értelmes élet létezésében?

Megnézem az eredményeket

Loading ... Loading ...

Mi pedig reménykedünk benne, hogy „egyszer minden titokra fény derül”.

Neked mi a véleményed ezzel kapcsolatban? Az oldal alján megírhatod. Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el megosztani!

Szólj hozzá

Hozzászólás