Az üreges föld elmélete.

És a titkos náci expedíció. Az üreges föld elmélete, és az ezzel kapcsolatos iratok, dokumentumok nagyon sok embernek és tudósnak is megmozgatták a képzeletét.

Az egyik legérdekesebb elmélet a Földel kapcsolatban az, hogy üreges, és a föld alatt egész világok léteznek, amikről mi semmit sem tudunk.

Az elmélet szerint a kormányok tudnak arról, hogy a föld belsejében élnek, de titkolják előlünk, azonban ez egyenlőre még csak egy elmélet.




De nézzük csak meg, hogy milyen dokumentumok támasztják alá azt, hogy az üreges föld elmélete megállja a helyét.

Sokat lehet arról hallani, hogy a nácik annak idején indítottak egy expedíciót a föld belsejébe, és sikerült is elérniük azt. Erről hivatalos dokumentumok is léteznek, sőt, még egy levél is van róla, de mielőtt erről lenne szó, nézzük meg a műholdfelvételeket.

Az üreges föld elméletre 1967-ig nem volt semmiféle bizonyíték, azonban ebben az időszakban a műholdak érdekes dolgokat fedeztek fel.

A Föld körül keringő ESSA-3 és ESSA-7 nevű műholdak olyan képeket készítettek, amik világosan megmutatják azt, hogy az Északi-sarkon egy hatalmas lyuk van. Ez rengeteg embernek elég volt ahhoz, hogy elkezdjen hinni az üreges föld elméletében.

De ez még önmagában nem támasztaná alá az elméletet, azonban hivatalos náci dokumentumok vannak arról, hogy expedíciót szerveztek a föld belsejébe, és egy levél arról árulkodik, hogy el is érték azt.

Rengeteg történetet lehet arról hallani, hogy annak idején a nácik titkos bázisokat hoztak létre a Sarkokon, és expedíciókat végeztek ott, és köztük volt a föld belsejének a feltárása is. Több olyan térkép is előkerült már, ami a föld belsejét ábrázolja, és az oda vezető utakat, amiket állítólag arra használtak a német tengeralattjárók, hogy eljussanak a föld belsejébe.

Előkerült egy levél is, amit állítólak Karl Unger írt, aki a német U-209-es tengeralattjáró fedélzetén volt. Ebben a levélben azt írja, hogy a legénység elérte a föld belsejét, és nem fontolgatják azt, hogy visszatérnek.

Persze ezek a történetek, és a levél még nem bizonyítanak semmit, de az köztudott, hogy Hitler megszállottja volt az ismeretlen dolgoknak. Nagyon érdekelték az UFO-k és az ókori történelem, és vele együtt a követőit is, valamint az is bizonyított, hogy rengeteg expedíciót szerveztek, és kutatták az ismeretlent.

Egyenlőre még nincs konkrét bizonyíték arra, hogy a föld üreges lenne, és hogy civilizációk élnének a föld belsejében, de az tény, hogy sok dokumentum van róla, és az is köztudott, hogy rengeteg dolgot eltitkolnak előlünk.




Lehet hogy a sok dokumentum csak átverés, de az is elképzelhető, hogy egyszer kiderül, hogy tényleg létezik ott egy világ, és hogy az Északi és a Déli-sarkokon valóban található egy bejárat, amin keresztül el lehet érni azt. A témával kapcsolatban még sok érdekes dologról fogunk írni!

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

Szólj hozzá

Hozzászólás