DR. LENKEI GÁBOR: RÁK – FOLYTATÁS

Dr. Lenkei Gábor: Rák – Folytatás

Néhány gondolat a gyermekekről

Izgalmas látni, milyen indulatokat kavart a rák keletkezésével kapcsolatos megállapításaim közzététele.

A legtöbb ellenvetés arra hivatkozott, hogy ha valóban az elvesztett, derékba tört célok, ha valóban a fenyegető, vagy elszenvedett veszteségek a rák kiváltó lelki okai, akkor hogyan lehetséges, hogy kisgyermekek is szenvednek ebben a betegségben.

Kisgyermekek, vagy csecsemők, akiknek ugye még nincsenek, nem lehetnek céljaik, így bukott céljaik sem lehetnek.
Ugyan milyen veszteség érhetne egy csecsemőt, vagy egy kisgyermeket?
Csecsemők, akiknek – legalábbis ezt tanították nekünk – még nem érett az idegrendszere, így persze még gondolataik sem lehetnek. Nem gondolkodó lények.
„Csak” csecsemők.

A gyermekekkel kapcsolatos tudásunk, a gyermekek megértésével kapcsolatos kulturáltságunk sajnos nagyon alacsony szintű.
Nagyon materialista.

I.

A csecsemőknek és kisgyermekeknek ne lennének céljaik?

Minden csecsemőnek, minden kisgyermeknek van egy nagyon átható, nagyon erős, nagyon nyilvánvaló célja:

SZERETNE FELNŐNI.

Szeretne felnőni!!!
Ehhez gondoskodásra, biztonságra, szeretetre, nyugodt környezetre van szüksége.
Stabil kapaszkodókra anyu és apu, valamint a többi családtag személyében.
Akkor érzi biztonságban magát, ha anyu és apu legalább elfogadhatóan kiegyensúlyozott kapcsolatban él.
Ez jelenti számára a legfontosabb kapaszkodót. A legnagyobb biztonságot.


Akkor érzi magát biztonságban, ha nincsenek nap mint nap, vagy túl gyakran viharfelhők a családi égen, ha nem zajlanak indulatos veszekedések, ha nem áll meg a kés a levegőben.
Ha nem érzi annak a fenyegetését, hogy esetleg elválnak a szülei.

Egy ilyen fenyegetettség mellett úgy tűnhet számára, hogy derékba törik a célja.

Mi lehet nagyobb fenyegetés ennél egy apróság számára?
Amikor fenyegetve látja azt a célt, hogy felnőhessen.

Csak, hogy ne áltassuk magunkat:
A csecsemőknek és kisgyermekeknek csodálatos „radarjaik” vannak.
Vesznek, fognak vele minden rezdülést. Függetlenül attól, hogy egyesek mivel szeretnék áltatni magukat. Egy csöppség „mindent tud” a szüleiről. Mindet tud a családban uralkodó légkörről, az esetleges feszültségről.

A csecsemők és kisgyermekek sokkal többet tudnak a család állapotáról, mint ahogyan azt mi felnőttek reméljük, vagy szeretnénk.

Mindnyájan különbözőek vagyunk, így a gyermekek is nagyon különböző mértékben érzékenyek, kényesek a családi feszültségekre, vagy viharokra. Vannak gyermekek, akik érzékenyebbek, sérülékenyebbek, mások „ütésállóbbak”.
Ugyanakkora behatás nyom nélkül elmúlhat az egyiknél, és megrendíthet egy másikat.

II.

Felnőtt onkológiai osztályon dolgoztam. Nem dolgoztam gyermek onkológiai osztályon.

De ettől függetlenül rendelkezem azzal a stabil megfigyeléssel, tapasztalattal, hogy a gyermekek problémái, nehézségei, betegségei az esetek túlnyomó többségében visszavezethetőek valamelyik, vagy mindkét szülővel való kapcsolatára, a szülők egymással való kapcsolatára.
Legalábbis akkor, ha merünk őszinték lenni ezzel kapcsolatban.

Én már nagyon régóta nem hiszem el azt, hogy egy kisgyermek rendszeresen, vagy állandóan beteg lehet egy kiegyensúlyozott családban.
Kár lenne ezzel áltatni magunkat.

Nincs szükség titokzatos előző életbeli vagy karmikus magyarázatokra.
A gyermek a jelenbeli problémák tükrét tartja a szülők elé.

Nagyon valós problémák tükrét. Még ha olykor jó is lenne ezeket a szőnyeg alá söpörni.

A kisgyermekre is érvényes a réges-régi bölcsesség: „Boldog ember nem kap rákot”.
Még akkor is érvényes, ha ezzel nem könnyű szembenézni. Még akkor is, ha annak a gyermeknek vannak felhőtlenebb, boldognak tűnő időszakai is.

III.

Visszatérnék a célok kérdéséhez, egy másik megközelítésből:

A picurkáknak ne lennének céljaik?

Tudományosan bizonyított tény, hogy egy két-három éves gyermek már rendelkezik a saját alapvető céljával.
Hogy nem tudja ezt kifejteni nekünk? Hogy kevés ehhez a szókincse? Nagyon is lehetséges.
Talán megpróbálta elmondani a maga módján. Talán nem. Talán nem értettük, mit szeretne közölni. Talán megmosolyogtuk, mint aranyos gyermekes butaságot.

Az, hogy mi, felnőttek nem tudunk erről, még nem jelenti azt, hogy nem is létezik.

IV.


Van még valami, amiről, úgy vélem, mindenképpen érdemes tudnia.

Egy apróság már az anyaméhben rengeteg tapasztalatot gyűjt.
Már a magzat is hall, érez mindent.
Tudományosan bizonyított, hogy felnőttkorban vissza lehet hívni a méhen belüli időszakban készült „felvételeket”.
A magzati korban történtek nagyon mély hatással lehetnek egy kicsi későbbi életére.

Nagyon sok pszichoszomatikus betegség oka vezethető vissza a magzati korban, a szülés alatt és a szülés után időszakban történtekre. Sok vezethető vissza a kisgyermekkorban történtekre.

Ha valakit érdekel ez a kérdés, akkor érdemes elolvasnia L. Ron Hubbard: Dianetika című könyvét. A könyv nem véletlenül kapta „A szellemi egészség modern tudománya” alcímet.

Ha valaki szeretne gondoskodni arról, hogy a leendő, vagy már meglévő gyermeke minél kevesebb olyan veszélynek legyen kitéve, amelyekről ez a könyv szól, nos…
Nincs nehéz dolga.
Csak meg kell ismerkednie ezekkel a hatásokkal, és csak alkalmaznia kell azokat a meglepően egyszerű dolgokat, amelyeket L. Ron Hubbard szerencsére felfedezett és közzétett a könyvében. A szerző ezeket „Megelőző dianetika” címmel tárgyalja.

V.

A rákos gyermek is pszichoszomatikus betegségben szenved.
A rákos gyermek nem boldog, bármit is szeretnénk hinni, vagy látni.
A felszín alatt ott munkál valami, amivel sokszor nem könnyű szembenézni.

Nem kívánom senkire sem ráerőltetni a megfigyeléseimet.
Azért tettem közzé ezeket a gondolatokat, mert ezek alkalmazásával már sikerült több emberéletet megmenteni.
Ha nem lenne saját személyes tapasztalatom ebben a kérdésben, akkor nem írtam volna erről, és nem tettem volna közzé ezeket a sorokat.

Azért tettem közzé, hogy kapaszkodókat adjak azok számára, akik tudnak gondolkodni ezekkel az adatokkal, és akik tudnak élni ezekkel a gondolatokkal. – Dr. Lenkei Gábor

Szólj hozzá

Hozzászólás