EGY ÚJ TALÁLMÁNNYAL LEVEGŐT ÁLLÍTANÁNAK ELŐ A MARSON!

EGY ÚJ TALÁLMÁNNYAL LEVEGŐT ÁLLÍTANÁNAK ELŐ A MARSON!

Ausztrál egyetemisták a Mars One kezdeményezés versenyének keretében olyan technológiát terveztek, amely képes lehet lélegezhető levegőt előállítani a vörös bolygó felszínén.

A Mars One nevű hollandiai központú szervezet azt tervezi, hogy az 2025-től emberek által lakott telepeket hoznak létre a marson. Az általa hirdetett verseny keretében a világ különböző országainak egyetemistái olyan technológiákat tervezhetnek, amelyek segítéségével valóra válhatna a tervük. A legjobb munka pedig felkerülne az első teherűrhajóra, amivel a szükséges dolgokat szállítanák.

Josh Richards fizikus, a Mars One egyik kiválasztott telepese a Nyugat-Ausztráliai Egyetem 60 hallgatójának segítségével fejlesztette ki a Helena-rendszert, amely a levegő előállítására alkalmas eszköz.

A Helena-rendszer napelemek által generált elektromos energiával oxigén és hidrogén molekulákra bontja a vizet, és így hozza létre a lélegezhető levegőt a rendszer, magyarázta a tudós, aki szerint be fogják tudni bizonyítani, hogy a Marsra érkező telepesek a jövőben képesek lesznek lélegezhető levegőt előállítani.

Mostanában rengeteg érdekes és meghökkentő anyag valamint beszámoló érkezik a Marsról. Akadnak közöttük a NASA által készített hiteles fotók is. Nem csoda, hogy az emberiség ilyen mértékben érdeklődik a titokzatos Vörös Bolygó iránt. Oldalainkon is sok érdekes anyagot találhatsz a témával kapcsolatban. KATTINTS IDE!

A Helena az egyetlen déli féltekéről érkező ötlet a kiválasztott 10 döntős projekt között. A legjobbnak ítélt ötletek között van egy amerikai eszköz, amely vizeletből állít elő iható vizet, valamint egy brit egyetemisták által készített terv is, amely a marsi növénytermesztést akarja lehetővé tenni, a bolygón fellelhető anyagokból építhető üvegházak segítségével.

loading...

Josh Richards szerint a Helena-rendszert az különbözteti meg a többi döntős projekttől, hogy ez az egyetlen rendszer ami biztosítja azt hogy a telepesek életben maradjanak a Marson, ugyanakkor ezt meglehetősen egyszerű eljárással teszi. A verseny győztesét január 5-én hirdetik ki.

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel a hírlevelünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

Facebook hozzászólások
FEL