Miközben haszánkban egyre nagyobb a szegénység, napról napra többen éheznek, akadnak olyanok is, akik pillanatok alatt hatalmas pénzeket játszanak el. Ebben az esetben mondhatjuk, hogy könnyen jött, könnyen ment…Nem mindennapi történet egy pénzszállítóról, aki megtett egy meccset a lopott 61 millióval.

  • Googleplus
  • Youtube

"A szerencse forgandó"…A megtett meccs nem jött be, feladta magát.

Furcsa történet. A hírek szerint egy játékfüggő pénzszállító ellopott 61 millió forintot, majd feltette az egészet egyetlen kosármeccsre. 52 milliót nyerhetett volna, de a meccs nem jött be.

Cs. István két belvárosi lottózóban fogadott, mind a 61 milliót föltette a Telekom Bonn–Bilbao Euroliga kosárlabda mérkőzésre. A férfi a Borsnak azt nyilatkozta, hogy amikor elmondta, hogy 61 millióval akar fogadni, az alkalmazottaknak rögtön leesett az álla.

A szabályok szerint a lottózóban maximum 40 millióval fogadhat, így miután megtette a 40 milliós tétet, átkísérték egy másik fogadóirodába, ahol feltette a maradék 21 milliót is. Állítólag amikor a 61 millióval fogadott, még a helyiséget is kiürítették, így csak ők voltak bent a fogadás alatt.

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

István minden pénzt a Bonn-ra tett, azonban a meccset a Bilbao nyerte 81:90 arányban. Így az összes pénzt elbukta. Ráadásul az még inkább nehezítette a dolgot, hogy a 61 milliót lopta, hiszen pénzszállítóként dolgozott.

A férfi azt nyilatkozta, hogy volt egy körülbelül három centis lyuk a zsákon, és megbolondította a pénz látványa. A történetet pedig ezek után már tudjuk.

A férfi azt nyilatkozta a Borsnak, hogy simán elsétált a táskányi pénzel, és miután elment fogadni, utána elment és megvacsorázott, aztán beült mozizni. A mozi után megnézte az eredményt, és látta, hogy a meccs nem jött be. István utána rögtön elment a rendőrségre feladni magát.

A fogadásokra szakosodott szaklapokban a meccsről korábban már megírták, hogy a Bilbao az esélyes, István ennek ellenére úgy döntött, hogy a Bonn-ra tesz. Bátor húzás volt ez a részéről.  Ha bejött volna a tippje, akkor 52 milliót nyerhetett volna, plusz ugye a 61, az már 113 millió. Lehetséges, hogy le tudta volna adni a 61 milliót utána, és max kirúgták volna a késés miatt, de 52 millióval gazdagabb lehetett volna.

Istvánt állítólag súlyos játékfüggősége miatt elmeorvosi megfigyelés alatt tartják.

Nos, az biztos hogy nagyon merész ötlet volt, és elég közel volt a sikerhez, de a szerencse nem pártolt mellé.

  • Googleplus
  • Youtube

Szólj hozzá

Hozzászólás