Ezeket az ételeket mindenképpen érdemes száműzni az életünkből.

Az alábbiakban felsorolunk néhány terméket, melyek nagyon káros hatással vannak a szervezetünkre, így jobb, ha elkerüljük ezeket az "emberi fogyasztásra szánt" ételeket.

Vannak olyan élelmiszerek, amiket nagyon szeretünk, és örömmel fogyasztunk, azonban nem is sejtjük azt, hogy mennyire károsak is az egészségünkre.

 

A most felsorolt élelmiszerek általában nagy kedvencek, azonban olyan anyagokat tartalmaznak, amik minden tekintetben károsak, és a legtöbb esetben nagyon rákkeltőek is lehetnek.




Persze a mai világban már szinte nincs olyan élelmiszer ami ne lenne az, mégis vannak közöttük olyanok, amik különösen károsak az egészségünkre.

Nézzük tehát, hogy mik ezek az élelmiszerek.

Finomított cukor

A finomított cukor azért nagyon egészségtelen, mert nagyon gyorsan megnöveli a vércukorszintet, ezzel pedig úgymond segít a rákos sejtek növekedésében. Tehát minden egészségtelen ami nagyon cukrozott. Persze nem lehet mindent cukor nélkül enni és inni, de azért érdemes odafigyelni arra, hogy mennyi cukrot fogyasztunk.

GMO élelmiszerek

Kutatások alapján kimutatták, hogy a GMO élelmiszer fogyasztása a rák kialakulásához vezethet. Ha lehetőségünk van rá, akkor vásároljunk hazai termékeket, és lehetőleg bio élelmiszereket, vagy ha tudjuk, termesszük meg magunknak a zöldségeket és hasonlókat.




Szénsavas üdítők

A szénsavas üdítők nemcsak a rengeteg cukor miatt veszélyesek, hanem a sok ízesítő és színezékek miatt is, valamint rengeteg tartósítószert tartalmaznak, és bizonyos szinten maga a szénsav is káros hatással van a szervezetünkre. Így ha tehetjük, próbáljunk meg mérsékelten fogyasztani belőle, vagy esetleg egyáltalán ne.

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

Feldolgozott húsok

A boltban kapható szalonnák, kolbászok, szalámik, párizsik tele vannak tartósítószerekkel. Ezek az emberi szervezetre szintén nagyon károsak, és az ezekben található tartósítószerek a vastagbélrák kockázatát is növelik.

Persze nem azt mondjuk, hogy tartsunk otthon malacot, és magunk vágjuk le és abból töltsük a kolbászt, de ha van olyan ismerősünk, aki házi kolbászokat készít, akkor ajánlottabb tőle megvásárolni.

Popcorn

A popcorn az, amit a leginkább száműznünk kellene az étrendünkből. Általában a legtöbb kukorica génmódosított, és tele van tartósítószerekkel, és adalékanyagokkal. Kimutatták, hogy a pattogatott kukorica nagyban felelős lehet a meddőségben és a rákban.




Konzerv paradicsom

Természetesen ez is tele van mindenféle adalékkal, de a legnagyobb gondot itt más jelenti. A konzerves paradicsom a magas savtartalma miatt valamennyit felold a konzerv belső borításából. Ez egy nagyon káros vegyi anyag, amit jobb, ha egyáltalán nem juttatunk be a szervezetünkbe. A legjobb megoldás az, ha kerüljük a konzerves ételeket.

Chipsz

Nagyon magas a kalóriatartalma, és rengeteg zsír van benne, ezenkívül számos ízfokozót, színezéket, és mesterséges aromát adnak hozzá.

Kedves Olvasónk!
Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldalon a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE! https://www.facebook.com/Erdekes

Szólj hozzá

Hozzászólás