Tanulságos történet, amit érdemes elolvasni.

  • Googleplus
  • Youtube

Figyeljünk jobban oda, az idősekre.

A mai világban már sajnos egyáltalán nem figyelünk oda az idősekre, és úgy alapvetően más emberekre sem, pedig kellene.

Sokszor ha pénzt kérnek tőlünk az utcán, alapvetően hajléktalannak nézzük az embert, pedig nem mindig hajléktalanok kérnek, egyszerűen csak nincs pénzük valamire.

Ebben a történetben nem egy hajléktalan néniről lesz szó, de azért kicsit kitérnék rájuk is. Tehát általában nem törődünk a hajléktalanokkal sem, egyszerűen elmegyünk mellettük, ha pénzt kérnek nem törődünk velük, sőt rosszabb esetben még sokan be is szólnak nekik.

Pedig nem ártana pénzt adnunk, hiszen másokon segíteni jó. Persze ha egy hajléktalanon látszik, hogy piára vagy drogra költené, akkor ne. De ha látjuk egy hajléktalanon, hogy ételre költené, akkor mindenképpen érdemes adni, hiszen mások segítése ránk is jó hatással van.

De térjünk vissza a történetre.

A történetet Sz. Ágnes osztotta meg a Facebookon, és érdemes elolvasni.

"Egy idős néni (recepttel és nem mellesleg két bottal a kezében) a Keleti Pályaudvar mellett pityergett, és láthatóan segítségre várt. Senki nem állt meg megkérdezni mi a baj! Aki mégis megállt, az pedig azonnal tovább ment, amikor a néni kimondta, hogy "280 forint…" (nem jutott tovább a történetben). Ennyire lett volna szüksége.

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

Anyukámmal megálltunk, mire a néni elmesélte, hogy majdnem 18000 forint (!!) a gyógyszere, amit elment kiváltani, de mivel 280 forinttal kevesebb van nála, így elhajtották. Kisegítettük a hiányzó összeggel. Egy forinttal többet nem fogadott el. Azt mondogatta, hogy "nem vagyok koldus". A szívem szakadt meg a néniért és szomorú vagyok, hogy nem figyelünk egymásra! Miért? Nem akarok álszent lenni. Valószínűleg én is mentem már el segítségre váró mellett. Csak annyit mondok: figyeljünk egy picit jobban egymásra! Főleg az idősekre! Együtt!"

A történet tanulsága tehát az, hogy ne menjünk el rögtön mindenki mellett, hiszen valószínűleg a nénit is rögtön hajléktalannak nézték, vagy csak egyszerűen nem akartak neki pénzt adni, pedig csak a gyógyszereit szerette volna megvenni.

Szólj hozzá

Hozzászólás