HA TEHETED, NÉZZ BE EBBE A KÁVÉZÓBA

HA TEHETED, NÉZZ BE EBBE A KÁVÉZÓBA

Ha tehetjük, nézzünk be ebbe a kávézóba.

[cn-social-icon]

Végre valaki törődik azzal, hogy a hátrányos helyzetűek is munkához jussanak.

Megnyílt Budapesten az egyetlen olyan kávézó, ahol szinte csak fogyatékkal élők dolgoznak. A vendégek pedig nagyon jól érzik magukat, az ott dolgozóknak pedig talán még nagyobb öröm, hiszen ők végre elérték azt, amit szeretnének.

Nem olyan régen nyílt meg a Nem adom fel kávézó, ahol szinte minden dolgozó valamilyen fogyatékkal él. Budapesten ez az első ilyen hely, de kellene több is.

loading...

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

A kávézó Január 27.-én nyitott, és szerencsére szinte teltház volt, ami azt bizonyítja, hogy az emberek nyitottak erre, és szívesen töltik ott az idejüket, a dolgozóknak pedig ez még jobb érzés, mint a vendégeknek. A kávézó elérhetősége a videó után.

Támogassuk közösen a kávézót azzal, hogy a lehetőségeinkhez mérten meglátogatjuk, és ott fogyasztunk. Cím: Baross u. 86. (bejárat: Magdolna utca 1.) Budapest. Telefon:(70) 699 3311 Facebook [cn-social-icon]

Facebook hozzászólások
FEL