Készül az orvostudomány legnagyobb botránya.

Egyre több orvos tálal ki a védőoltásokról.

Nem rég még azt hajtogatták nekünk, hogy a védőoltások jók, és hogy értünk vannak. Azonban mára már rengeteg orvos mondta el az őszinte véleményét a védőoltásokról, és azok veszélyeiről.

Most kilépett egy újabb orvos az oltások színfalai mögül! A leleplezők táborához immár egy újabb úriember is csatlakozott Dr. Peter Fletcher személyében.

Eddig azt mondták, hogy az MMR oltóanyagnak semmi köze az autizmushoz, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy nagyon is sok köze van hozzá, és egyre közelebb állunk ahhoz, hogy a gyógyszergyárak és a kormányok lebukjanak.

Egy világhírű lap Dr. Fletchert az egészségügyi szervezet egyik legfontosabb szakemberének tüntette fel, aki döntéseiben felelős volt az oltóanyagok biztonságát illetően. A MMR oltóanyaggal kapcsolatban az orvos az Amerikai kormányt vádolja.




Fletcher az Egészségügyi Minisztérium volt szakmai igazgatója azt állítja, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy az MMR vakcina autizmust okoz, akkor kitör az orvostudomány eddigi legnagyobb botránya.

A lavina pedig lassan elindul. Az orvos azt is elmondta, hogy a kormányok és az orvosok eltitkolnak szinte minden kockázatot a védőoltásokkal kapcsolatban.

Arról is beszélt, hogy sok gyógyszerbiztonsági perben volt már beidézve tanúként, ahol rengeteg dokumentumhoz jutott hozzá. Szerinte ezeket a titkos dokumentumokat az embereknek is joguk van látni, és megtudni azt, hogy mivel oltják be őket.

Az orvos arra is felhívta a figyelmet, hogy az eddig veszélytelennek mondott MMR védőoltás néhány gyermeknél agykárosodást okozhat.

 „Azonban bizonyos komoly befolyású, hatalmi pozícióban lévő személyeknek rengeteg országban, a karrierje és jó híre függ az MMR vakcina biztonságától, így ők bármire képesek, hogy megvédjék személyes érdekeiket.”

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

A kiszivárogtató orvos a 70-es végén az Egészségügyi Minisztérium orvos szakértő vezetője volt és egyúttal felelős volt az oltások biztonságával kapcsolatos döntésekért.

Először 2001-ben adott hangot az aggodalmainak, amikor felhívta a figyelmet arra, hogy az oltással kapcsolatban már a kísérletek sem voltak kielégítőek. Persze az oltás kikerült, és rengeteg embernek be is adták.

Most 2016-ban úgy tűnik, hogy kiderültet az igazság az oltásokról, legfőképpen arról, hogy az MMR védőoltás akár autizmust is okozhat és egyéb betegségeket is.

 „A klinikai és tudományos adatok egyre inkább afelé mutatnak, hogy az oltóanyagban jelenlévő élő vírus agy, bél, és immunrendszer károsodást okozhat az erre érzékeny gyerekeknél.”  Mondta Dr. Fletcher.

„Kevés egymagában perdöntő tudományos bizonyíték áll rendelkezésre, ami nem meglepő, hiszen minden esetben ez a helyzet, amikor a gyanú először felébred egy gyógyszer biztonságával kapcsolatban. Amikor egy oltás okozta káros hatásról van szó kisgyerekeknél, nagyon nehéz bizonyítani az összefüggést.




Itt most azonban azt látjuk, hogy a bizonyítékok megállíthatatlanul gyűlnek, mégpedig tiszteletben álló egyetemektől, klinikáktól és laboratóriumoktól a világ, különböző pontjain. Túl sok bizonyíték áll már rendelkezésre ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk. Az állami és az egészségügyi hatóságok azonban úgy tűnik, minden további nélkül megteszik.”

Manapság egyre kevesebben bíznak a védőoltásokban, és egyre többen nyilatkozzák azt, hogy legszívesebben be sem adatnák a gyermeküknek ezeket az oltásokat. Ha kiderül, hogy egyes védőoltások több kárt okoznak, mint hasznot, akkor valószínűleg hatalmas botrány fog kitörni, hiszen lehull a lepel az évtizedes hazugságokról.

Szólj hozzá

Hozzászólás