KIS MÉRETŰ BORZ ÁSOTT EL EGY BORJÚT – VIDEÓ

Kis méretű borz ásott el egy egész borjút.


Nem mindennapi videó




Nem kicsit lepődtek meg az amerikai Utah egyetem kutatói, amikor meglátták a felvételeket.

A kutatók szándékosan helyezték el az állat tetemét, hiszen arra voltak kíváncsiak, hogy milyen állatok látogatják majd, és a dögevők viselkedését is meg akarták figyelni.

Aztán nagy meglepetésükre az egyik tetem teljesen eltűnt reggelre.

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

Ekkor megnézték a felvételeket, és ledöbbentek azon, hogy mi tüntette el a borjút.

A borjút ugyanis egy borz tüntette el. Persze nem megette egyetlen éjszaka alatt, hanem szépen elásta magának. Erre pedig senki sem gondolt volna, hiszen a borz a saját testtömegénél négyszer nagyobb borjút ásott el egyetlen éjszaka alatt.

Azt eddig is tudtuk, hogy a borz gyakran fogyaszt döghúst, azonban arra senki sem számított, hogy ilyen gyorsan képes elásni egy egész borjútetemet.




A felvételt természetesen feltették a netre is, és mára már több mint százezren nézték meg a szorgos borzot.

Ha tetszett a videó, oszd meg másokkal is.

loading…


loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás