KRISTÁLYPIRAMIST TALÁLTAK A BERMUDA HÁROMSZÖGBEN

Hihetetlen történetek lengik körül az Egyesült Államok keleti partvonala mentén fekvő területet.

Bermuda-háromszög. Elég csak ennyit mondanunk, és máris mindenkinek eszébe jutnak a rejtélyes fények, nyomtalan eltűnések, téridő anomáliák, elveszett órák, különös víz alatti romok és számos más történetek, amik ehhez a majdnem háromszög alakú területhez kapcsolódnak.

Az Egyesült Államok keleti partvonala mentén található hely, mindenkinek megmozgatja a fantáziáját, ám kevesen mernek odamenni. Nem olyan régen amerikai és francia kutatók odamerészkedtek a Bermuda-háromszöghöz, és hihetetlen dologra, egy hatalmas kristálypiramisra bukkantak az Atlanti-óceán 2000 méteres mélységében.

A szenzációval kapcsolatban a híres látnokot, Edward Cayce-t idézték, mert ő volt az, aki azt jósolta, hogy az ezredfordulót követő években újra feltűnik Atlantisz. Sokan ezért úgy gondolják, hogy a Kristálypiramis, ami nagyobb minden egyiptomi piramisnál, annak a bizonyítéka, hogy létezik az elsüllyedt Atlantisz.

Ahogy lenni szokott, elindultak a találgatások. Ezek során derült ki, hogy már Kolumbusz is beszámolt arról, hogy a három hónapos hajózása során, különös fényeket látott a legénységével az éjszaka a Bermuda-háromszög környékén. Kolumbusz ezt így írta le:

„Az éjszaka nappallá lett; a hullámokból kiragyogó fény mellett könyvet olvashattunk a fedélzeten. Mindnyájan a fedélzetre szaladtunk és rémülten állapítottuk meg, hogy hajónkat alulról rengeteg fénykör világítja meg, amelyek ráadásul körbe-körbe forogtak. A fényküllők hol az egyik, hol a másik irányba futottak, mintha emberi kéz irányította volna őket. Gáspár atya a Szent Evangélium egy részletét olvasta fel hangosan, akárha maga Szent János űzné el az ördögöt. Amikor szavaiban odáig jutott, hogy ’a fény pedig sötétségben világít’, a fénykörök szétestek, majd kialudtak és szinte a mélybe hulltak, eltűntek. Utána még sokáig töprengtünk, mi lehetett ez, de senki nem volt képes megfejteni a rejtélyt.”

Az említett fehér fényeket, amik általában pár száz méteres vagy több kilométeres kiterjedésűek, már évszázadok óta észlelik a Bermuda-háromszög környékén, s ugyanilyen régóta sejtik az emberek, hogy a fények az óceán mélyéről valamilyen tárggyal kell, hogy kapcsolatosak legyenek.

A jelenséget rendszerint kevesebb, mint huszonnégy óráig lehet látni, azonban annyira feltűnő, hogy a világűrből is észlelhetőek. A fehér fények úgy néznek ki, mintha valami tejfehér köd mozogna a vízfelszín alatt, mely fehérré, ezüstössé színezi az óceánt.

Dr. Ray Brown természetgyógyász a barátaival a bahamai Berry szigettől mintegy harminc kilométerre búvárkodott 1970-ben. Az egyik merülés során Brown elszakadt a társaitól, akiknek a keresése közben, furcsán világító, piramisszerű építményre lett figyelmes, az óceán 30-40 méteres mélységében.

A természetgyógyász beszámolójából az derült ki, hogy a piramis legalább száz méter magas lehetett és tökéletesen sima, kristályos anyag borította. Az építmény enyhe derengéssel világított, fehéressé festve az egyébként vaksötétet.

Brown két nyílást fedezett fel a piramison. Ezek egyikén bejutott a piramis belsejébe, ami egy teljesen tiszta, tengeri növényektől és állatoktól mentes, terembe vezette, aminek falai is homályos fehérséggel világítottak, derengtek, ahogy a piramis külseje is.

A természetgyógyász a terem közepén talált egy vörös kőalapzatot, amin furcsa fémszerkezet emelkedett a mennyezetig. Annak a tetején egy nagyjából 30 cm átmérőjű kristálygömb foglalt helyet.

Brown nem időzhetett tovább a piramisban, mert vészesen fogyott a levegője, úgyhogy lefeszítette a gömböt, és távozott. A leletről senkinek sem beszélt 1975-ig, mert félt, hogy a hatóságok elveszik tőle.


A kristálygömb nagyon különös tulajdonságokkal rendelkezett. A belsejében folyton képek jelentek meg, amik különböző piramisokat ábrázolt, illetve a Brown által felfedezett kristályborítású piramis háromdimenziós képét.

Akik a gömb közelébe kerültek, azok mind hol hideg, hol meleg áramlatokat éreztek, fényeket, színeket láttak a felszínén, hangokat hallottak és földöntúli bizsergés jelentkezett náluk.

Ha egy iránytűt tettek a gömb mellé, akkor az az óra járásával ellentétesen kezdett forogni. Olyan eset is előfordult, hogy egy beteg meggyógyult miután kapcsolatba került a kristálygömbbel.

Brown tapasztalatait azonban sokan kétségbe vonták, hiszen a férfi sosem adta ki a kezéből a szerzeményét. Állítólag a nyolcvanas években megvizsgálták a leletet a Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói.

Ők azt állapították meg, hogy a kristálykoponyákhoz hasonlóan, a kristálygömböt is egyetlen anyagból, ismeretlen technológia felhasználásával készítették, nagyjából 5000-15000 év között.

Brown Kristálypiramisát viszont senki sem találta meg, egészen most, a XXI. század elejéig. Dr. Verlag Meyer oceanográfus és csapatai mélytengeri szonár segítségével térképezték fel a Miami és Bimini-szigetek közötti árkot. Ennek során fedezték fel a Kristálypiramist.

A letapogató szerint két darab, nagyjából 200 méter magas építmény lapul a mélyben. Ezeknek az alapélei 300 méter hosszúak lehetnek, tehát a két építmény jóval magasabb, a legnagyobbként ismert, 146 méter magas gízai Nagy Piramisnál.

A talált alakzatok csúcsa a tengerszint alatt kb. 100 méter mélyen található. Dr. Meyer csapata, ahogy Brown is, két nyílást talált. Ezeken keresztül időnként nagy erővel áramlik be a víz a piramis belsejébe, ami viharszerű örvénylést, és állandó ködöt idéz elő az óceán felszínén. A kutatók szerint ez lehet a felelős azért, hogy időnként hajók tűnnek el a Bermuda-háromszögben.

Dr. Meyer úgy foglalta össze ezt a felfedezést, hogy a piramis véletlenszerű rendszerességgel hol bekapcsol, hol kikapcsol. Az amerikai kutatók becslése szerint a piramis körülbelül 10 000 évvel ezelőtt a felszínen volt, de egy nagy erejű földrengés a kontinentális alapzat elmozdulásához vezetett, és így került a víz alá.

Ahogy ez a feltételezés napvilágot látott, úgy kezdetek el egyre többen Atlantiszról és annak pusztulásáról beszélni. Arra azonban semmi bizonyíték, hogy valóban az eltűnt városról van szó, vagy valami teljesen másról.

A francia tudósok arra hívták fel a figyelmet, hogy a bahamai piramisoknál megfigyelt piramisenergia korántsem ismeretlen a tudomány számára, s már évszázadok óta létezik az a feltevés, hogy a piramisok valójában nem temetkezési, hanem spirituális célt szolgáltak.

Dr. Patrick Flanagan, híres amerikai fizikus által, a hetvenes években, végzett kísérleteiből az derült ki, hogy a piramis csúcsából áramló energia nem törik meg az alakzat fölött, melynek hatása egy piramisháló segítségével csak fokozható.

Flanagan lefotózta az energiát, amivel végérvényesen bebizonyosodott, hogy a piramisok rendelkeznek külső és belső energiákkal, a szkeptikusok legnagyobb döbbenetére.

Calvin Jones floridai történész véleménye az, ha valóban ember alkotta piramisokról van szó, akkor az egy óriási régészeti felfedezés, mert időszámításunk előtt 10 000 és 6000 között kellett, hogy keletkezzen, ugyanis akkor került víz alá a kontinens talpazata.

Glen Doran, a Floridai Állami Egyetem antropológusa ehhez tette hozzá, hogy ha tényleg erről van szó, akkor a floridai piramisok minimum 2000 évvel régebbiek, mint a Közel-Keleten található, nagyjából időszámításunk előtt 2500 évvel épített legrégebbiek.

A piramis következő kutatója Tony Benik, floridai tengeri régész volt, aki a tenger alatti romok felkutatásával szerzett hírnevet magának. Ő több víz alatti építményt és piramist is felfedezett már Florida és a Yucatán-félsziget partvidékén.


Benik sok felvételt készített a piramisról. Ezek közül az egyiken az látható, amikor éppen felfénylett. A kutató ezzel kapcsolatban azt állította, hogy feliratok jelennek meg a piramis felszínén, amikor így fénylik.

Ez a kijelentés még jobban felcsigázta az Atlantisz-hívőket és az UFO-kutatókat, ugyanis mind a két csoport a sajátjának tekinti a Kristálypiramist. Egyesek azt állították, hogy Atlantisz nyomaira bukkantak, míg az UFO-kutatók szerint a piramis a földönkívüliek egyik jeladója.

Megint mások olyan csillagkaput látnak benne, amivel térben és időben utazhatunk. Egy 1999-es eset ezt a felvetést támaszthatja alá, ugyanis május 12-én egy kétmotoros Aero Commander 500-as repülőgép Fort Lauderdale-ből Nassau felé tartott.

Az irányítótoronyból radaron követték a repülőgépet, ami félúton kísérőt kapott, majd egy UFO-szerű jel suhant át a képernyőn, s az Aero Commander hirtelen eltűnt. Hamarosan egy Miamiból Puerto Ricóba tartó, utasszállító repülőgép pilótája vette észre az erős fényvillanást, majd látta az óceán felől felemelkedni az eltűnt Aero Commandert.

A kétmotoros gép ezután eltűnt az utasszállító radarjáról is. Közel 30 percig senki sem tudta, hogy hova tűnt az Aero, ami a nassaui repülőtér felett, 40 méteres magasságban, jelent meg újra.

A kisgép tett egy 360 fokos fordulatot, majd a forgalmas kifutópálya felé vette az irányt. A pálya felett azonban hirtelen 500 méteres magasságba emelkedett, és egy furcsa felhő felé vette az irányt, amiben örökre eltűnt.

Dr. Michael Preisinger, a kölni egyetem szociológiadoktora, aki mélytengeri búvárkodással is foglalkozik, azt mondta az eltűnésekkel kapcsolatban, hogy azoknak az oka az, hogy a körzetben előforduló mágneses anomáliák valójában olyan féregjáratok, amik egy másik téridő-dimenzióba viszik át az embereket, hajókat, repülőket.

Preisinger arra nem tudott magyarázatot adni, hogy ezek a féregjáratok maguktól keletkeznek vagy sem, de nem zárható ki, hogy a felfedezett kristálypiramisi energiák hozzák létre az átjárókat.

A Kristálypiramis, tehát magyarázatot adhat a Bermuda-háromszög körüli rejtélyekre. A hívők ezért kíváncsian várják az újabb felfedezéseket, míg a szkeptikusok egy része marad azon a véleményen, hogy a Bermuda-háromszög rejtélyére a víz alól nagy erővel feltörő gázok adják meg a magyarázatot.-Legendavadasz

Szólj hozzá

Hozzászólás