LÉGMENTESEN ELZÁRTÁK AZ EURÓPÁBA ÉRKEZŐ EBOLA-BETEGET

Miguel Pajares Martínt, az első megfertőződött és hazatelepített európait a fővároshoz közeli Torrejón de Ardoz katonai repülőteréről a madridi III. Károly kórház fertőző osztályára szállították. Afrikán kívül eddig csak az Egyesült Államokba szállítottak Ebola-betegeket.

A Pajarest vivő gépen utazott egy másik spanyol állampolgárságú misszionárius, Juliana Bohi is, aki ugyanabban a libériai kórházban dolgozott, mint Miguel Pajares Martín – közölte később a tárca Twitter-oldalán. Az ő esetében azonban még nem igazolódott, hogy megfertőzte-e a vérzéses láz vírusa.

Korábban mindkettőjüket – másokkal együtt – a monroviai Szent József kórházban helyezték el, amelynek az igazgatója szombaton halt meg az Ebola-vírus okozta fertőzésben – közölte az intézményt működtető, Istenes Szent Jánosról elnevezett irgalmasrend.

Előzőleg egy civil szervezet szervezésében a járvány ellen küzdő két amerikai – egy orvos és egy misszionárius, egy férfi és egy nő – fertőződött meg a vírussal Libériában, őket már hazájukban, egy atlantai kórház speciális részlegén ápolják.
Az Ebola-járványnak eddig több mint 930 halottja van Nyugat-Afrikában.

Készültség Amerikában

Az Egyesült Államokban mindeközben a legmagasabb szintre helyezték az egészségügyi készültséget, amelyre legutóbb 2009-ben volt példa a H1N1 influenzajárvány miatt.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) szerdán engedélyezte egy Pentagon által kidolgozott, azonnali Ebola-diagnózisteszt (az úgynevezett DoD EZ1 Real-time RT-PCR Assay) külföldi alkalmazását katonák, segélymunkások és segélyakciók résztvevői körében.

Barack Obama elnök az amerikai-afrikai csúcstalálkozót lezáró sajtóértekezletén kijelentette, hogy a minden kétséget kizáró, tudományos bizonyítottság híján korai lenne még engedélyezni annak az ígéretes, ZMapp elnevezésű Ebola-gyógyszernek az alkalmazását, amely a jelentések szerint javított két, vírussal megfertőződött amerikai segélymunkás állapotán. Obama úgy vélekedett, hogy járvány feltartóztatása érdekében jelenleg elsősorban a közegészségügyi intézkedésekre kell összpontosítani.

Szükségállapot Libériában

A járvány Afrikai helyszínén, Libériában Ellen Johnson-Sirleaf libériai elnök elrendelt a szükségállapotot. „A kormány és Libéria népe rendkívüli intézkedéseket követelnek államunk fennmaradása és embereink életének védelme érdekében" – hangsúlyozta szerda éjjel közzétett nyilatkozatában az államfő, aki azonnali hatállyal 90 napos szükségállapot rendelt el, s felszólította honfitársait, hogy kérjék Isten segítségét "a halálos Ebola-vírussal" vívott harchoz.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) összesítése szerint szerdára 932-re nőtt a Nyugat-Afrikában február óta tomboló Ebola-járvány halálos áldozatainak száma. A magyarországnyi területű, 4,4 millió lakosú Libériában eddig 282 ember halálát okozta az Ebola.

Szólj hozzá

Hozzászólás