Magyarországot fenyegeti az Iszlám Állam.

Az új üzenetükben azt mondták, hogy Magyarország lehet a következő célpont.

A párizsi merényletek óta nagyon sokan rettegnek az Iszlám államtól, és sokan arról beszélnek, hogy tartanak egy esetleges Magyarországi támadástól.

Korábban már felröppent a hír, hogy a szervezet megfenyegette az országot, amikor egy videóban néhány ország zászlaját mutatták, és a Magyar zászló is közöttük volt.

Ez azonban nem volt közvetlen fenyegetés, hiszen rengeteg országot felsoroltak akkor. Azonban most konkrét fenyegetés érkezett az országnak.

A brüsszeli támadás, csak a kezdet volt, legalábbis ezt állítják. Az Iszlám Állam, a közösségi médián keresztül fenyegette meg Magyarországot.

A szervezet azt mondta, hogy az Egyesült Államokban, és Európában is több célponton fognak lecsapni.

 „Ma Brüsszel és a reptér, holnap Portugália vagy Magyarország jöhet.”

Bizony nem jó el az, hogy éppen ezt a két országot emelték ki, ráadásul pláne nem jó, hiszen Magyarország az egyik.

 „Bombákkal, robbanó övekkel és puskákkal jöttünk. Koporsókban küldünk titeket a pokolba. A Mindenható Allah által klubokban, stadionokban, iskolákban és egyetemeken csapunk le rátok, földön, tengeren, mindenhol. Célba vesszük a hadsereget, a rendőrséget, a nőket, a férfiakat, az időseket és a gyerekeket. Egyikőtöket sem hagyjuk élve.”

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

Szólj hozzá

Hozzászólás