Megható történet egy elfekvőből.


Ezt a rövid történetet mindenkinek el kellene olvasnia.




Sajnos évente több ezer idős ember hal meg úgy az öregotthonokban, hogy senki sem látogatja meg őket, és senki sem foglalkozik velük.

Sajnos sok ember számára az idősek egy idő után terhet jelentenek, és beteszik őket egy otthonba, és egy idő után már nem is foglalkoznak velük. Persze vannak olyanok is, amikor tényleg indokolt az, hogy egyes idős embereket egy otthonban helyezzenek el, és a család továbbra is látogatja, és törődik vele, azonban sajnos rengetegen vannak, akik nem így tesznek.

Ebben a történetben egy olyan idős néniről lesz szó, akivel senki sem törődött, azonban a halála után mindenki rájött arra, hogy többet kellett volna törődniük vele.

Az idős nővel senki sem törődött, és a furcsa szokásai miatt bolondnak nézték. Az idős nő később rosszul lett, és az életét már nem tudták megmenteni.

Később egy nővér átnézte az idős nő dolgait, és egy levelet talált közöttük, ami neki szólt.

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

“Kedves nővér!

Mit láttál, ha rám néztél? Egy vén boszorkányt, nevetséges szokásokkal? Egy szenilis öregasszonyt, akit etetni kell, de akkor is kiesik a szájából a falat, és csak takarítani kell utána?

Egy magatehetetlen testet, aki összemocskolja magát, és alig lehet lesikálni róla a koszt?

Nos, amit te láttál, az nem én voltam!

Hogy ki voltam én?

Én is voltam kisbaba, még mindig emlékszem az édesanyám és az édesapám szerető mosolyára. Voltam 10 éves kislány, és a testvéreimmel mindig a kertben játszottunk, fára másztunk és kunyhót építettünk.

16 éves bakfis voltam, élveztem, hogy a fiúk megbámulnak! De rég is volt! A világ óriásinak tűnt, tele volt végtelen lehetőségekkel! Mindig elbújtam a kis kerti kunyhónkba, és az igaz szerelemről álmodoztam..




20 éves fiatal feleség voltam, Kálmánnal örökre összekötöttük az életünket, és be is tartottuk, amit ígértünk egymásnak! 30 éves boldog családanya voltam, gyermekeim szeretete mindenkinél boldogabbá tett! 40 éves voltam, amikor a gyerekek már nem a körülöttem játszottak, hanem a barátaikkal töltötték az idejüket. Olyan gyorsan felnőttek! 50 éves voltam, és ők már elköltöztek otthonról. Ketten maradtunk a férjemmel. 60 éves nagymama voltam, a kisunokáim “drága mamija”. Imádták a dobostortámat és a szilvalekváromat! Minden olyan tökéletes volt!

Aztán szegény férjem meghalt. A gyerekeim külföldre költöztek, egyre kevesebbet találkoztunk… Az évek teltek és egyre magányosabb lettem, egyre jobban rettegtem!! Az élet olyan gyorsan eltelt… Mostanra egy magányos öregasszony lettem! Se szép, se egészséges nem vagyok többé, a természet könyörtelen!! Annyira szeretnék újra fiatal lenni… de tudom, hogy nem lehet!!! Lassan beletörődtem, és békében várom a halált.

Kérlek, hogy ha visszagondolsz rám, annak láss, aki voltam! Egy ember voltam, kislány, édesanya, nagymama, aki valaha sok embert szeretett, és akit sokan szerettek!”

Ezután természetesen mindenki rájött arra, hogy törődniük kellene az idősekkel.




Szólj hozzá

Hozzászólás