MEGSZÓLALT A GÓLYATÁBORBAN MEGERŐSZAKOLT LÁNY

Megszólalt az a fiatal lány, akit tavaly nyáron az ELTE gólyatáborában megerőszakoltak és megvertek. Azért döntött úgy, hogy interjút ad, mert tudja, hogy a vele történtek óta már nem ugyanaz gólyának lenni az egyetemen.  

  • Facebook
  • Googleplus
  • Twitter
  • Youtube

Azt mondja, hogy először el sem akart menni a gólyatáborba, mert nem ismert ott senkit, de a barátai rábeszélték hogy menjen el és ne hagyja ki mert jó buli. Elmondta hogy azért jól érezte magát, egészen a támadásig, ami már az első este megtörtént. A férfit a vonaton látta először, fotókat készített. Szerinte egy másik lányra vetett szemet, mert körülötte sündörgött. Úgy tudja, akkor este is őt kereste, de kiszemeltje addigra már lefeküdt aludni.

Éppen egy csoporttársát kereste amikor rátámadt a férfi. Közben találkozott a fotóssal, de a részletekre nem emlékszik. Amikor magához tért, azt sem tudta, hogy a tábor melyik részén van. Egy focipálya végén, gallyakon feküdt. A fojtogatás miatti oxigénhiánytól volt zavaros minden, nem volt részeg. Szerinte nem sok kellett ahhoz, hogy a férfi megfojtsa.

„Azon gondolkoztam közben, hol fog elásni. Mert a szemében akkor, ott azt láttam, hogy ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, akkor nekem végem. Szerintem képes lenne ölni.”

„Egy ideig gondolkodik az ember olyanokon, hogy megüsse, meg hogyan lehetne elfutni, aztán egy idő után rájöttem, hogy itt erővel semmire nem megyek. Már csak az volt bennem, hogy valahogy onnan el kell jönnöm”

A lány elmondta hogy a fotós közben képeket is készített, legalább 100-150 darabot és többször mondta neki hogy mosolyogjon.

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel a hírlevelünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

"A folytatólagos kihallgatáson a rendőr mégis azt kérdezte, hogy beleegyeztem-e a fotózásba. Meg, hogy megbeszéltük-e, mi legyen a képek sorsa" mondta a lány.

A férfi azzal próbálta zsarolni, hogy felteszi a képeket az internetre, ha nem az lesz, amit akar. Később már azt mondta hogy meggondolta magát és kitörölte a képeket.

"Teljesen hülyének nézett, láttam a kiírást hogy „no card" vagyis csak kivette a kártyát."

Még utána sem volt teljesen magánál, időbe telt, míg összerakta, mi is történt. Félszavakkal mondta el társainak, min ment keresztül. A HÖK-ösök ezután rázárták az alvó fotósra az ajtót, és mentőt hívtak. Végül a rendőrök vitték orvoshoz a lányt. Azt mondja hogy nem haragszik a szervezőkre mert segítettek neki.  Úgy véli, egyvalaki tudhatott a férfi előéletéről, ő az egyetlen, aki levegőnek néz azóta is.

A lány az eset óta nem jár egyedül sehová, és háromszor elájult csak azért, mert megijedt egy idegentől. Az első félévben szinte végig pszichológushoz járt.

A barátai és az iskola vezetősége nagyon sokat segítenek neki, de még számára idegen diáktársai is odamentek hozzá, hogy elmondják, mellette állnak. Halasztani semmiképpen sem akart az egyetemen, de kezdetben sokat sírt. Nem azért, mert magát sajnálta, hanem mert látta, szerettei mennyire rosszul vannak körülötte.

Azt mondja, hogy a támadója már nem először tett ilyet ezért soha nem kéne kiszabadulnia a börtönből, bár tudja hogy az nem reális. 

  • Facebook
  • Googleplus
  • Twitter
  • Youtube

Szólj hozzá

Hozzászólás