METEORZÁPOR KAPJA EL A FÖLDET

Már csaknem egy hónapja záporoznak ránk a Perseidák meteorraj darabkái, a "csillaghullás" maximuma szerdán éri el a Földet, óránként akár 60 tűzgolyó is átszáguldhat az égbolton. Egészen augusztus 24-éig találkozhatunk velük, de a olyan látványt, mint szerdán, már nem produkál. A megfigyelést nehezítheti az esősnek ígérkező idő, de bízzunk benne, hogy a várható élénk szél ideig-óráig mindenhol szétzavarja a felhőket.

Csalafinta hős

Újabb zavaró tényezőként a Hold fénye is igen erős lesz, hiszen csak két nappal járunk majd telihold után. Ennek ellenére érdemes lesz az eget figyelni, hiszen feltűnhetnek igen fényes rajtagok is, amelyek akár városból is könnyedén észrevehetőek – javasolja a Magyar Csillagászati Egyesület.

A meteorraj nevét a görög mitológiából kapta: Perszeusz Zeusz halandó gyermeke volt, és mint ilyen, az istenek segítségével több hőstettet is végrehajtott. Egyik nagy tette a Medusza legyőzése volt. Ennek az ijesztő nőalaknak haja helyén kígyók tekeregtek, és akire ránézett, azt kővé változtatta. A hős cselhez folyamodott: nem nézett a lény szemébe, hanem a Pallas Athénétől kapott fényes pajzsot tükörnek használva levágta a szörny fejét.

A meteorraj azért viseli a hérosz nevét, mert a Földről nézve mintha a Perseus csillagkép felől érkeznének. Valójában egy üstökös által szétszór porfelhő, amelynek szemcséi a Föld légkörébe érve a súrlódástól felizzanak.


Csak élvezzük a látványt

A Szent Lőrinc könnyeinek is nevezett csillaghullás 1993-ban és 1994-ben 300-500 meteort adott óránként, ami a Swift-Tuttle-üstökös legutóbbi, 1992-es napközelségének volt köszönhető: a szülőüstökös közelében ugyanis sűrűbb a porfelhő, mint attól távolabb – írja a Csillagászat.hu.

A meteorok megfigyeléséhez először is helyezkedjünk el kényelmesen, és körülbelül 45 fokos szögben nézzük az eget. A hullócsillagok bárhol feltűnetnek, de talán a déli vagy az északi irány kicsit kedvezőbb lehet. A lényeg, hogy ne legyenek közvetlen fények, és minél sötétebb égbolt alól végezzük a megfigyelést – javasolják a szakemberek.-Hír24

Szólj hozzá

Hozzászólás