A MÚLT TITKAI – AZ ELŐZŐ EMBERISÉG ÉPÍTETTE A GÍZAI NAGY SZFINXET?

A MÚLT TITKAI – AZ ELŐZŐ EMBERISÉG ÉPÍTETTE A GÍZAI NAGY SZFINXET?


Hamarosan átírhatjuk az emberiség eddig ismert történelmét?

 

Az általános emberi alaptermészet: – „Vannak olyan dolgok, amelyek a szemünk előtt vannak, mégsem akarunk róluk tudomást venni, vagy valamiért nem akarjuk azokat felismerni.”




A technológia fejlődésével egyre több, eddig az emberiség számára fel nem fedezett érdekes dolog kerül előtérbe. Sok tudós és kutató is felfigyel ezekre, de mégis a nagy többségük mereven elzárkózik attól, hogy nyíltan kimondja a tényeket, és ezzel szembeforduljon az eddigi általánosan elfogadott és tanított ismeretanyaggal.

Egy újabb, érdekes felfedezés történt, ráadásul ez valóban alkalmas arra, hogy alaposan felforgassa az egész emberiség eddigi írott történelmét.

Az történt, hogy régészek víz okozta erózió nyomait fedezték fel a gízai nagy szfinx szobor falának felszínén, ez viszont azt feltételezi, hogy sokkalta régebbi, mint azt korábban hitték. (esetleg hosszú időn keresztül más közegben állt)

R. A. Schwaller de Lubitz, híres egyiptológus megfigyelései során a szfinx felszínén olyan rongálódásokat, erodálódásokat fedezett fel, melyek szerinte nem oda valóak voltak.

Úgy ítélte meg, hogy a szfinxen található sérülések és erodálódások nagymértékben különböznek a szintén Egyiptomban található többi építmény erodálódásaitól. Mintha ezeket a szemmel is jól látható sérüléseket víz okozta volna. A vizsgálatokat több alkalommal is megismételte, de minden esetben ugyanarra a végeredményre jutott.




Lubitz végül kimondta, hogy a gízai nagy szfinxen víz okozta sérülések láthatóak, melyek 3,6 méteren metszik a műemléket.

Ez az elmélet (a mai ismereteink szerint) teljes mértékben lehetetlen, hisz ez azt jelentené, hogy a szfinxnek hosszú időn keresztül vízben kellett volna állnia.

Az elfogadott nézetek szerint a Nagy Piramist más, hozzá tartozó épületekkel együtt megközelítőleg 4500 évvel ezelőtt, a IV dinasztia idejében, Kheopsz uralkodása alatt emelték. Lubitz felfedezése pedig ennek igencsak ellentmond. Természetesen más kutatók is végeztek hasonló vizsgálatokat, melyek alátámasztották Lubitz elméletét, de a tudóscsapat hiába konzultált az egyiptomi régészekkel, azok mereven elzárkóztak ettől a felfedezéstől.

Neked ajánlott: AZ EMBERISÉG SÖTÉT TITKA

Az egyiptomi szakemberek ragaszkodtak az eredeti elmélethez, és minden eredményt hamisnak mondtak ki.




Fontos tény, hogy az egyiptomi régészek közül sokan muzulmánok. A szakemberek 3/4-e muzulmánnak vallja magát. Ez azért lehet érdekes, mert a Korán kimondja, hogy a teremtés 6000 évvel ezelőtt indult meg, mint folyamat. Innen következik, hogy a muzulmán régészek nem határozhatják meg 6000 évnél régebbinek ezeket a piramisokat, hiszen azzal saját szent könyvüknek mondanának ellent, ami hatalmas bűn lenne. Természetesen egyértelműen nem lehet kijelenteni, hogy ez miatt zárkóznak el Lubitzék felfedezésétől, de talán ez is fontos részlet lehet.

Ne maradj le semmiről! Kattints és iratkozz fel a hírlevélre: http://www.netextra.hu/newsletter/

Sajnos az viszont komoly aggodalomra adhat okot, hogy Egyiptomban, az idősebb piramisokat fallal vették körül, és a falakon belül katonai erődítményeket emeltek, így lehetetlen a piramisok közelébe férkőzni.

loading…


Az is egyre inkább megnehezíti a kutatást, hogy a szfinx esetében a hatalmas felújítási munkák egy idő után teljesen eltüntetik a gízai szfinx eredeti állapotát.

loading…


Szólj hozzá

Hozzászólás