ORBÁN VIKTOR TUDJA MAGÁRÓL, HOGY HAZUDIK

ORBÁN VIKTOR TUDJA MAGÁRÓL, HOGY HAZUDIK

Kivándorlás? Az nincs!

A politikusok részéről sajnos már hozzászokhattunk a beteges hazudozáshoz, a pofátlansághoz és a vérlázító arroganciához. Orbán Viktor migrációval kapcsolatos kijelentése is ebbe a körbe tartozik.

Nemrégiben a külföldön munkát vállaló Magyarokkal kapcsolatban a Miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy azok csak „kalandvágyból” hagyják el Magyarországot és családjukat. Most ezt a kijelentését sikerült túlszárnyalnia.



A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta: az Európai Unióhoz tartozó országokon belül nem beszélhetünk sem bevándorlásról, sem kivándorlásról, hiszen "egy közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozgunk". A miniszterelnök abszurdnak nevezte, amikor Magyarországon politikai felhanggal arról beszélnek, hogy az országból kivándorolnak Németországba vagy Londonba. "Nem vándorolnak ki, hiszen mi magunk akartuk, hogy egy közös gazdasági tér jöjjön létre, ahol szabadon lehet munkát vállalni" – tette hozzá a kormányfő.

Valaki hazudik…

Nemrégiben a témával kapcsolatban a Nemzeti Civil Kontroll oldalán megjelent egy levél is, melyet egy „deviza”- károsult írt az átvert „devizahitelesek” jogi védelmét ellátó dr. Léhmann Györgynek.

Idézet a levélből: Kutatásba kezdtem, hogy a kivándorlást friss számokkal tudjuk alátámasztani. A következőket találtam. Kérem, vessen egy pillantást a csatolt diagramra. Ezen a 2008 január 1. óta az Egyesült Királyságban magyarok által beadott tb-azonosító (NI Number, NINO) igénylések számát láthatja. Jól látható, hogy 2008. január 1. és 2013. március 31. között majd' 90 ezer ilyen kérelmet regisztráltak.

Ebből a számból nyilvánvalóan el kell venni azokat, akik azóta hazamentek, vagy más országba települtek, hozzá kell adni viszont a nem dolgozók (pl. diákok és kisgyermekek) számát hiszen, mint tudjuk, nem ritkán egész családok vándorolnak ki.

Ezek alapján véleményem szerint (és közgazdász párom szerint is) nem túlzás azt állítani, hogy legalább 100 ezer honfitársunk vándorolt az Egyesült Királyságba 2008. január 1. óta. A teljes cikket ide kattintva olvashatod: http://www.civilkontroll.com/magyar-hagyd-el-hazadat-avagy-amennyid-van-annyit-ersz/

A cikk a videó után folytatódik!



Az Együtt vérlázítónak nevezte a miniszterelnök kijelentéseit, mivel „Orbán Viktor maga is tudja, hogy hazudik". Az érintett magyarok többsége azért vállalt munkát külföldön, mert itthon nem tudott. "Úgy is mondhatjuk, hogy ők gazdasági menekültek. Ezek az emberek hiányoznak Magyarországról, és Orbán Viktor kormányzása üldözte el őket" – olvasható közleményükben.

Orbán kijelentésével kapcsolatban a Hír24 Angliában dolgozó magyarokat kérdezett. Ők így nyilatkoztak: Amíg a magyar gazdaságot nem teszi rendbe a kormány, „addig ne is álljon ki a világ elé hülyeségeket nyilatkozni!”

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel a hírlevelünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

Szólj hozzá

Hozzászólás