Oroszországban földönkívüli lényre bukkanhattak, azonban szörnyű sorsa lett.

A történet egészen 1996-ig nyúlik vissza.

1996-ban Oroszországban, egy idős asszony egy elképesztő felfedezést tett. Éppen a temetőben volt, amikor megpillantott egy kis lényt, amit azóta földönkívüliként emlegetnek.

A lény mindössze 15 centis volt, hagyma alakú feje volt. nagy fekete szemei, vékony teste, és hosszú végtagjai voltak, és fütyülő hangokat adott ki. (Videó alább)

Az asszony észrevette, hogy a lény nagyon nehezen mozog, és valószínűleg megsérülhetett. Megfogta és hazavitte, majd otthon elkezdte ápolni a furcsa lényt.

Szőrtelen és szürkés teste volt. Nem volt szemhéja és pupillái függőlegesek voltak, a fülei helyén két kis lyuk volt, és nem volt sem köldöke, sem pedig nemi szerve.

Az idős asszony egy ideig ápolta a sérült lényt, majd a történet szerint olyat tett, amit nem kellett volna.

Az asszony elmesélte a szomszédjainak, hogy milyen lényt talált, és hogy az otthonában gondozza. Természetesen mindenki bolondnak nézte, és beszállították az idős asszonyt a pszichiátriára, a lény pedig állítólag meghalt a házában.

A tetem később a tudósok kezébe került. Az esetet nem tudták eltitkolni, hiszen az egész környék tudott a dologról, így kénytelenek voltak beszélni róla az embereknek.



A lényt tucatnyi tudós és orvos vizsgálta meg. Egyesek azt állították, hogy egy torz csecsemő, mások szerint földönkívüli lény. Egy Japán tévéstáb 1996-ban még felvételt is készített a tetemről.

A vizsgálat során kiderült, hogy koponyája négy csontból áll, az embereké viszont pedig hatból. A DNS vizsgálat is alátámasztotta, hogy nem emberről van szó, és hogy a lény nem földi eredetű.

Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel az ingyenes értesítésünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/

A történet szerint azonban a lény, nem természetes halált halt a házban, hanem erőszak végzett vele.

A lény koponyáján ugyanis halálos törés nyomokat találtak. Az elmélet szerint, miután az idős asszonyt elszállították a pszichiátriára, valaki, vagy valakik, bementek a házba, és megölték a lényt, még mielőtt megvizsgálhatták volna, de persze lehet, hogy ez már csak kitaláció.

Az eset azonban dokumentálva van, és több felvétel is készült az apró lényről, és a vizsgálatok eredményi is kimutatták azt, hogy a lény nem földi eredetű, így az esetet teljesen letagadni nem lehet. A lény teteme azóta természetesen eltűnt, nem tudni hogy hová.


Szólj hozzá

Hozzászólás