A KISFIÚ EMLÉKEI ELŐZŐ ÉLETÉBŐL

A KISFIÚ EMLÉKEI ELŐZŐ ÉLETÉBŐL

Számos  bizonyítékot találtak már arra vonatkozóan, hogy nem egyszer élünk, és minden leszületésünk a fejlődést szolgálja. A reinkarnáció azt jelenti, hogy egy lélek, miután a test meghal, újjászülethet, akár többször is egymás után….

FÖLDÖNKÍVÜLIT FÉNYKÉPEZTEK EGY PARKBAN!

FÖLDÖNKÍVÜLIT FÉNYKÉPEZTEK EGY PARKBAN!

Befejeződtek egy titokzatos fénykép vizsgálatai Kanadában, amelyet több ufókutató, és Montreal városában lévő GARPAN központjában végeztek, amely többek között azonosítatlan repülő jelenségekkel foglalkozik. Az esetet még a rendőrség is vizsgálja….

A HOLD SÖTÉT OLDALA

A HOLD SÖTÉT OLDALA

Halottál már a Hold “sötét oldaláról”? Ez az a része a Holdnak, mely állandóan a Földdel ellentétes oldalon található. Ám nyilvánvaló, hogy valamennyi fényt még kap, a név nem azt…

AZ ŐSI IDEGENEK MÁR A KEZDETEKTŐL VELÜNK VANNAK

MIT RÖGZÍTETT AZ ISS KAMERÁJA? + 100 FORINTOS KÉRDÉS

Igen különös jelenséget örökített meg az  Nemzetközi Űrállomás kamerája március 10-én. Először csak egy-két fénypont tűnik fel – mondhatni szinte a semmiből – majd rövidesen egy egész csoportnyi objektum kerül az…

AZ ALVÁSPARALÍZIS

AZ ALVÁSPARALÍZIS

Az alvási paralízissel összefüggő képzetek minősége a tünékeny illúzióktól a valós hallucinációig terjedhet. Egyesek ilyenkor valós élményként élik meg, amit átélnek, mások – különösen, ha nem először esnek át alvásparalízisen – képesek…

GYÓGYSZEREKET TESZTELNEK FÓBIÁK ELLEN

GYÓGYSZEREKET TESZTELNEK FÓBIÁK ELLEN

A fóbiák sok ember életét keserítik meg. Akadnak, akik nem mernek lemenni a metróba, mások egy póktól szaladnak világgá. Úgy tűnik azonban, hogy hamarosan eljön az idő, amikor egy pirulát…

20 BIZONYÍTÉK ARRA HOGY A COCA COLA NEM VALÓ EMBERI FOGYASZTÁSRA!

20 BIZONYÍTÉK ARRA HOGY A COCA-COLA NEM VALÓ EMBERI FOGYASZTÁSRA!

A Coca Cola a legértékesebb márka a történelemben és a “Coca-Cola” a világ második legismertebb szava a “hello” után! Azonban maga az ital abszolút méreg az emberi anyagcsere számára. A…

ISMERETLEN FÉNYFORRÁS A MARSON!

A MARSON EMBEREK LAKNAK?

Alfred Lambremont Webre, a MARS Tanácsadó Testületének elnöke, azt mondta a vezető spanyol lapnak, hogy a „Marson emberek laknak”. Alfred L. Webre, az Institute for Cooperation in Space (ICIS) –…

A VILÁG LEGROSSZABB SOFŐRJEI

A VILÁG LEGROSSZABB SOFŐRJEI

A VILÁG LEGROSSZABB SOFŐRJEI Tisztelt Olvasóink! A Facebook egy ideje korlátozza a nem fizetős postok láthatóságát. Ami azt jelenti, hogy a Facebookon közzétett cikkek negyed annyi embert érnek el, mint…

A TELEKINÉZIS

A TELEKINÉZIS

Már az ókorban is feljegyeztek néhány olyan “varázslót”, akinek sikerült kisebb-nagyobb tárgyakat elmozdítani anélkül, hogy hozzájuk ért volna. A kor szellemi színvonalának megfelelően ezt vagy csodának vagy bűvészmutatványnak könyvelték el. …

A REJTETT MARS-VÁROSOK.

ELREJTIK ELŐLÜNK A MARSOT! VÁROSOKAT TAKAR EL A NASA?

David Vose készített egy videót, melyről biztosan állítja, hogy “nem vicc”, és azt is mondja, hogy a látható kép valós, és hogy mindez felfedi a hatalmas NASA leplezést az eredetileg…

KÍNOS BAKI CSÚSZOTT A DUNA TV MŰSORÁBA

MI AZ, AMIBEN MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT?

A magyaroknál többen csak Dél-Koreában lesznek öngyilkosok, ami nem is csoda, hiszen egy felmérés szerint mi utáljuk a legjobban az életünket, csak az indiaiak szenvednek annyira, mint mi. Nem házasodunk,…

A HANGUNK ELÁRULJA A SZEMÉLYISÉGÜNKET

A HANGUNK ELÁRULJA A SZEMÉLYISÉGÜNKET

Tudjuk, hogy hangunkból sok minden kiolvasható, a nemünk, korunk, akár még a fizikumunkra, vagy adott személyiségbeli jegyekre is utalhat, A Glasgow Egyetem kutatója, Phil McAleer azonban arra volt kíváncsi, vajon…

AZ ALVÁSHIÁNY AZ AGYSEJTEK ELHALÁLOZÁSÁHOZ VEZET!

AZ ALVÁSHIÁNY AZ AGYSEJTEK ELHALÁLOZÁSÁHOZ VEZET!

Az alváshiány sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint korábban gondolták, az agysejtek elhalását okozhatja – mutatták ki amerikai kutatók állatkísérletekben. Egerekkel folytatott kísérletek szerint a hosszantartó alváshiány bizonyos agysejtek 25 százalékának…