SZÁMÍTÓGÉP AZ EMBERBEN

Amiről sokáig csak a sci-fi-regényekben olvastunk vagy filmekben láttunk, az máris kezd valósággá válni. Aki azt hiszi, a félig robot, félig ember még a messzi jövő ígérete (vagy fenyegetése), az alaposan téved. Nem árt tudni, hogy ezen a területen is rohamléptekkel halad a tudomány. 

A megfelelő impulzusokat kibocsátó mikrorendszereket már ma is beépíthetik az agyba. Ezek erősítik az agy munkáját, az emlékezőképességet, erősítik az izmokat, és egyszerre számos belső szervünk munkáját kísérik figyelemmel. Más rendszerek lehetővé teszik, hogy távközlési kapcsolatot tartsunk a világgal anélkül, hogy ehhez bármilyen látható, megfogható eszközt használnánk. Helyettesíthetik a manapság használatos személyazonossági dokumentumokat is. 

A szilíciumintelligenciának is nevezett szerkezetek nem a jövő zenéje. Már több száz ember él a bolygónkon, akibe beültették ezek kezdetlegesebb és részfeladatokat ellátó rendszereit. Amerikai és brit kutatók vallják: ahogyan a fél házat megtöltő hatalmas számítógépektől eljutottunk a személyi számítógépekig, majd az egészen kicsi mikrogépekig, úgy eljött az ideje, hogy behatoljunk az emberi szervezetbe is. Hiszen ez a logikus következő lépés! – állítják. 

Van, ahol még ott tartanak, hogy a szemüvegkeretbe épített kis számítógép hangparancsra vetíti a szemüvegre a kívánt adatokat. De már ez is a múlté, mondják a mikrorendszerekért lelkesedő kutatók. Ők hamarosan már ott tartanak, hogy az agyba beépített rendszerek adják az információkat az agy tulajdonosának. (Plusz még valaki másnak is? – tesszük fel a sanda kérdést mi, akik mindezt már mintha láttuk volna izgalmas filmekben…) 

Tény, nem egy nagyhatalom hadserege támogatja ezeket a kísérleteket. A most elérendő nagy célnak a kiberkatona megalkotását látják (az angol eredetű “cyber” fogalmára ötven éve van magyar szó: kibernetika, kiber-). Vagy az olyan katonáét, akinek agyát, izmait, szervezetét, térben való tájékozódását és általános informálódását a beléje épített mikrorendszerek teszik lehetővé. Nemcsak a katonák szervezetébe kellene beépíteni GPS-rendszereket, amelyek révén az illető mindig tudja, hol tartózkodik a Föld felületén (műholdas helymeghatározó rendszer segítségével), de például gyerekek esetében a szülők is tudnák ugyanazt esetleges emberrablás, baleset vagy eltévedés esetén. 

Japán és amerikai orvosok olyan aprócska szerkezeteket tesztelnek, amelyek kiváltják a hagyományos diagnosztikai módszereket. Ezeket a betegek vérébe fecskendezik, és azok a vérárammal fel-alá haladva vizsgálják a beteget, majd az eredményről beszámolnak az orvosoknak. És ahogyan manapság nagy ipar és üzlet a testi hibák eltüntetése, a plasztikai sebészet – úgy hamarosan az értelmi képességek növelésére is lesznek lehetőségek, ezek egy idő után szintén iparszerű méreteket ölthetnek. Ha az agyunkat ilyen belé vagy melléje rejtett kicsiny számítógéppel kötik össze, a mai átlagos 100-as IQ akár több ezerre is emelkedik majd! 

Aki azt mondja, hogy ez természetellenes, mert gépi, annak emlékezetébe juttatom a vastüdőt. A légzésbénult emberek csak ezzel a szerkezettel tudtak lélegezni és életben maradni. Ugyanígy említhetjük akár a mankót, a szemüveget vagy a törött karra rakott gipszet is. Mindezek olyan mesterséges eszközök, amelyek testi épségünket helyreállítják, vagy képességeinket növelik. Minden valószínűség szerint, mire eljön majd az idő, ezeket a mikrorendszereket is ilyennek fogjuk tekinteni. 

Rejtelyekszigete

Szólj hozzá

Hozzászólás