TANULMÁNY VIZSGÁLJA A GYERMEKEK ELŐZŐ ÉLETRŐL VALÓ GONDOLKODÁSÁT

Vizsgálva a gyerekek elképzelését az “előző életről”, a fogantatás előtti időről, a kutatók olyan eredményeket kaptak, melyek arra utalnak, hogy a halhatatlanság iránti elfogultságunk része az emberi intuíciónak, amely természetes módon alakul ki az élet korai szakaszában. És az a részünk, amiről úgy véljük, hogy örök, nem az észbeli készségeink vagy képességeink, hanem a reményeink, vágyaink és az érzelmeink.


A legtöbb ember, tekintet nélkül fajra, vallásra vagy kultúrára úgy hiszi, hogy halhatatlan. Ez azt jelenti, hogy az ember azt hiszi, hogy van önmagának egy része, valamiféle kitörölhetetlen mag, lélek vagy lényeg, ami túlmutat a test halálán, és örökké fog élni. De mi ez a lényeg? Miért hisszük, hogy ez életben marad? És miért olyan megingathatatlan ez a hit?

A Bostoni Egyetem egy új tanulmánya Natalie Emmons posztdoktori ösztöndíjas vezetésével 2014 január 16-án jelent meg a Child Development online kiadásában, ami rávilágít ezekre a mélyreható kérdésekre a gyerekek “előző életére”, a fogantatás előtti időről alkotott elképzelésére vonatkozóan. Emmons kutatása 283 gyerekkel történt beszélgetése után két különböző ecuadori kultúrából azt sugallja, hogy a halhatatlanság iránti elfogultságunk része az emberi intuíciónak, amely természetes módon alakul ki az élet korai szakaszában. És az a részünk, amiről úgy véljük, hogy örök, azok nem az észbeli készségeink vagy képességeink, hanem a reményeink, vágyaink és az érzelmeink. Valójában azok vagyunk, amit érzünk.

Emmons tanulmánya illeszkedik a vallás kognitív gyökereit vizsgáló egyre gyarapodó kutatáshoz. Bár a vallás domináns erő az egyes kultúrákban, a tudomány csekély előrelépést ért el annak vizsgálata során, hogy a vallásos hit, mint például az egy teremtőben való hit emberi hajlama ténylegesen bele van-e drótozva az agyunkba.

Ez a munka azt mutatja, hogy lehetséges a tudomány számára a vallásos hit tanulmányozása, – mondta Deborah Kelemen a Bostoni Egyetem pszichológus docense, a tanulmány társszerzője. “Ugyanakkor segít megérteni az emberi megismerés néhány általános vonatkozását, és az elme szerkezetét.

A legtöbb halhatatlanságban, vagy “örökkévalóságban” való hittel foglalkozó tanulmány az emberek túlvilágról alkotott véleményére fókuszál. A tanulmányok kimutatták, hogy a gyerekek és a felnőttek is úgy gondolják, hogy a testi szükségletek, mint például az éhség és a szomjúság véget érnek, amikor az ember meghal, de a szellemi képességek, mint például a gondolkodás, vagy a szomorúság érzése továbbra is léteznek valamilyen formában. De ezek a túlvilági tanulmányok egy kritikus kérdést megválaszolatlanul hagynak: miből erednek ezek a hiedelmek? A kutatók már régóta gyanították, hogy az emberek túlvilágról kialakult elképzeléseit kulturális hatások, mint a televízió vagy a mozi, vagy a vallási oktatás alakítja. De Emmons úgy gondolta, hogy ezek az elképzelések a halhatatlanságról valójában az intuíciónkból kerülnek felszínre. Ahogy a gyerekek is megtanulnak beszélni formális oktatás nélkül, talán szintén megérzik, hogy elméjük egy része a testüktől függetlenül létezik.


Emmons ezt a kérdést az “előző élet” középpontba helyezésével kezeli, a fogantatás előtti időszakkal, mivel kevés kultúrának van meggyőződése vagy véleménye ebben a témában. “Az előző életre összpontosítva megláthatjuk, hogy a kultúra okozza ezen hiedelmek megjelenését, vagy spontán módon jelennek meg,” – mondta Emmons.

Azt hiszem, ez egy zseniális ötlet,” – mondta Paul Bloom a Yale Kognitív tudományok pszichológia professzora, aki nem vett részt a kutatásban. “Ez egy tartós hit, hogy a gyerekek ezeket az elképzeléseket az iskolán vagy az egyházon keresztül tanulják meg. Ez teszi az előző élet kutatást annyira nagyszerűvé. Egy nagyon okos módja, hogy megismerjük a gyerekek hiedelmeit a témában, mivel itt még nem kapják meg a választ idő előtt.

Emmons benszülött gyerekeket kérdezett meg Shuar faluban, az Amazonas-medencében, Ecuadorban. Ő választotta ki a vizsgált csoportot, mivel ezeknek a gyerekeknek nincsenek kulturális előző élet hiedelmeik, és azt gyanította, hogy a benszülött gyerekek, akik rendszeresen találkoznak a születéssel és a halállal a vadászat és a gazdálkodás során, racionálisabb, biológiai alapú nézettel rendelkeznek a fogantatás előtti időről. Összehasonlításképpen más gyerekeket is megkérdezett egy Quito-hoz közeli városi területen, Ecuadorban. A legtöbb városi gyerek Római Katolikus volt, mely vallás azt tanítja, hogy az élet csak a fogantatáskor kezdődik. Ha a kulturális hatások elsődlegesek voltak, indokolta Emmons, a városi és a benszülött gyerekek elutasítják a születés előtti élet elképzelését.

Emmons rajzokat mutatott a gyerekeknek egy csecsemőről, egy fiatal nőről, és ugyanarról a nőről a terhesség ideje alatt, majd egy sor kérdést tett fel a gyerekek képességeiről, gondolatairól és érzelmeiről az adott időszakokra vonatkozóan: csecsemőként, az anyaméhben, és a fogantatás előtt.




Az eredmények meglepőek voltak. Mindkét csoport rendkívül hasonló válaszokat adott a gyökeresen eltérő kultúrájuk ellenére. A gyerekek úgy érveltek, hogy a testük nem létezett a születés előtt, és hogy nem voltak képesek gondolkodni vagy emlékezni. Ugyanakkor mindkét csoport elmondta, hogy az érzelmeik és a vágyaik azelőtt is léteztek, mielőtt megszülettek. Például míg a gyerekek általában arról számoltak be, hogy nem volt szemük, és nem láttak dolgokat a születésük előtt, boldogságról is beszámoltak, hogy hamarosan találkoznak az anyjukkal, vagy szomorúságról, hogy külön voltak a családjuktól.

Nem is vették észre, hogy ellentmondásba kerültek önmagukkal,” – mondta Emmons. “Még azok a gyerekek is, akik biológiai ismeretekkel rendelkeztek a szaporodásról, úgy tűnt, azt gondolják, hogy valamiféle örök formában léteztek. És ez a forma valóban úgy tűnt, hogy az érzelmekről és a vágyakról szól.

Az emberek miért fejlesztették volna ki ezt a látszólag egyetemes hitet az érzelmek örökkévaló létezéséről? Emmons azt mondta, hogy lehet, hogy ez az emberi jellemvonás a nagyon fejlett társadalmi gondolkodásunk egy mellékterméke. “Nagyon jók vagyunk abban, hogy kitaláljuk, mire gondolnak az emberek, milyen érzelmeik, milyen vágyaik vannak,” – mondta. Hajlamosak vagyunk az embereket mentális állapotaik, vágyaik és érzelmeik összességének látni, ami akkor lehet különösen hasznos, amikor előre megjósoljuk a viselkedésüket. Mvel ez a képesség annyira hasznos és olyan erős, ez átfolyik gondolkodásunk más részeibe is. Néha kapcsolatokat látunk ott, ahol potenciálisan nem léteznek, reméljük, hogy van az univerzumnak egy mesteri terve, látjuk a célt, amikor az nincs, és elképzeljük, hogy a lélek test nélkül is tovább él.

Ezek a gondolatok, miközben nem tudományosak, természetesek és mélyen gyökereznek.Az életben tanulmányozom ezeket a dolgokat, de azon kapom magam, hogy hibába esem velük kapcsolatban. Tudom, hogy az elmém az agyam terméke, de még mindig szeretek úgy gondolni magamra, mint valami, ami független a testemtől,” – mondta Emmons.

Megvan a képességünk, hogy tudományosan fejezzük ki magunkat és gondolkodjunk, és megvan a képességünk a zsigerből és megérzés alapján történő gondolkodásra,” – tette hozzá. És a helyzettől függ, hogy az egyik hasznosabb lehet, mint a másik.

Forrás:Tudnodkell

Szólj hozzá

Hozzászólás